Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Mika Hakkinen visszatérne?

Az egykori Formula-1-es világbajnok, Mika Hakkinen visszatérését fontolgatja, állítja a McLaren csapatvezetője, Ron Dennis. A Ferrari hatszoros világbajnoka, Michael Schumacher Mika Hakkinent tartja eddigi legnagyobb riválisának.
A finn versenyző, aki a 2001-es évad végén vonult vissza, két világbajnoki címet szerzett a McLaren színeiben, és szoros baráti kapcsolatban maradt egykori főnökével.

A Brit Nagydíjon feltették a kérdést Ron Dennisnek, mit tud arról, hogy egykori versenyzője visszatérését fontolgatja, és a hírek szerint a Williams színeiben versenyezne a jövő évben. A csapatvezető erre csak annyit mondott, megbeszélések folytak ez ügyben.

"Találkoztam Mikával, hosszan beszélgettünk, és őszintén mondhatom, nem tudom, és ő sem tudja, mit fog kezdeni a jövőben." - mondta Dennis. "Erről gondolkodik mostanában. Sok mindenről beszélgettünk, de Mika karrierje során nem volt olyan eset, hogy ne ő döntött volna saját sorsáról, hanem mondjuk egy szponzor vagy egy nagyvállalat. Mika kikérte a véleményem, én megpróbáltam elmondani, mit gondolok erről, majd visszatért Finnországba, hogy átgondolja mindezt."

A Ferrari hatszoros világbajnoka, Michael Schumacher Mika Hakkinent tartja eddigi legnagyobb riválisának, hiszen hatalmas csatákat vívtak az 1998-as és 1999-es esztendőben, mikor a finn végzett a tabella élén. Egyébiránt Mika volt az utolsó versenyző, aki el tudta venni Michaeltől a bajnoki címet.

A Williams két új versenyzőt keres a következő évre, miután a német Ralf Schumacher az elmúlt héten bejelentette, a 2005-ös esztendőben a Toyota alakulatát erősíti majd, míg Juan Pablo Montoya a McLaren-hez tart.

A Williams istálló névadója, és tulajdonosa, Sir Frank Williams kitérő választ adott, mikor erről kérdezték: "Mika talán sok más emberrel beszélt, nem feltétlenül velünk." - magyarázta. "Nem beszélünk versenyzőkről, míg a szerződés meg nem köttetett."

Nem ez lenne az első eset, hogy egy világbajnok visszatérne a Formula-1-ben, hiszen gondoljunk csak az osztrák Niki Laudára, és francia Alain Prostra, aki egy kis kihagyás után a McLaren és a Williams színeiben is bajnokságot nyert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testvérvárosi sporttábor

Tizenegyedik alkalommal rendeztek Győrben nemzetközi testvérvárosi ifjúsági sporttábort.… Tovább olvasom