Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Michael Schumacher visszavonul

Minden idők legeredményesebb Forma-1-es pilótája percekkel azután, hogy megnyerte az Olasz Nagydíjat, bejelentette: jövőre már nem lesz tagja a száguldó cirkusznak.
„Csodálatos éveket töltöttem a Forma-1-ben, de egyszer mindenkinél eljön az az idő, hogy be kell fejeznie. Nem szomorkodom, mert rengeteg barátot szereztem" – nyilatkozta Schumacher, majd hozzátette: mostantól csak a közeljövőre koncentrál. A hétszeres világbajnok úgy fogalmazott, e pillanattól kezdve csupán az utolsó három futam megnyerése lebeg a szeme előtt, mert stílusosan szeretne búcsúzni.

A második helyen beérkező Kimi Räikönnen szerint már az első kiállásnál eldőlt, hogy nem győzhet, így elégedett az eredményével. Michael Schumacher bejelentése után az is kiderült, hogy jövőre Felipe Massa és Kimi Raikkönen vezeti a két Ferrarit.

Fernando Alonso műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, a spanyol vb-címvédő már csupán 2 ponttal vezet összetettben. Az első kelet-európai versenyzőként dobogóra álló lengyel Robert Kubica saját maga is meglepődött a bravúrján.

Az összetett állása: 1. Alonso 108 pont, 2. M. Schumacher 106, 3. Massa 62. A világbajnokságból még három futam van vissza.


Mobilpress
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbajátékosok a soproni tornán

Három futballista érkezett a héten próbajátékra az FC Sopronhoz. Két dél-amerikai, és egy afriaki… Tovább olvasom