Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Mesterhármas szaltókkal

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tudta, hogy csapatának nem lesz könnyű dolga az Európa-bajnoki selejtező 4. csoportjának leggyengébb együtteseként sz mon tartott San Marinóval szemben, de bevallotta: ekkora ellenállásra nem számított.

Gellei Imre
– Az első félidőben meglepően jól állták az utunkat, óriási erőfeszítéseket tettek, hogy megóvják kapujukat a góltól – érté kelt az MTI-nek a szakvezető. – Nagyon nehéz olyan együttes ellen játszani, amelyik tíz emberrel védekezik, s azért nem sikerült megtörnünk őket, mert játékosaim nem voltak elég gyorsak, kevés cselt csináltak.

A szünetben még 0–0-ra állt a Megyeri úti mérkőzés, de a második játékrészre becserélt Gera Zoltán parádés találataival gólokra váltotta az addigi meddő fölényt, s mesterhármasával kialakította a 3–0-ás végeredményt. – Kivételes teljesítménnyel örvendeztette meg a szurkolókat, de természetesen a társak is kellettek ehhez a produkcióhoz – mondta róla Gellei, majd elárulta: a ferencvárosi csatár az össze csapás előtt a tatai edzőtáborban felejtette az útlevelét, amelyet minden nemzetközi találkozó előtt be kell mutatni a játékvezetőnek.

Még szerencse, hogy időben utánahozták, egyébként nem léphetett volna pályára. Most, hogy a csoport valamennyi csapata túl van a selejtező egynegyedén, a szövetségi kapitány változatlanul úgy véli: még mindig négy esélyese van a továbbjutásnak.
– Jól sikerült a rajt, remélem, hogy jövőre is olyan egységesen és fegyelmezetten játszunk majd, mint Svédországban és a Megyeri úton.
A csoport állása:
1. Magyarország 2 4–1 4,
2. Lettország 2 1–0 4,
3. Lengyelország 2 2–1 3,
4. Svédország 2 1–1 2,
5. San Marino 2 0–5 0.

Kapcsolódó cikkek >>
Gellei szomorú és boldog
Gellei négy pontot vár

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kötelező a továbbjutás

Könnyű ellenfelet kapott a Graboplast-ETO a Kupagyőztesek Európa Kupájában: a szerdai… Tovább olvasom