Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Mesterek Kupája: Federer diadala

Meglepő eredményekkel kezdődött a férfi teniszezők hagyományos idényzáró viadala, a Mesterek Kupája. A nyitányon előbb David Nalbandian kalapálta el Juan Carlos Ferrerót, majd Roger Federer verte meg szédületes csatában Andre Agassit.
Meglepő eredményekkel kezdődött a férfi teniszezők hagyományos idényzáró viadala, a Mesterek Kupája. A nyitányon előbb David Nalbandian kalapálta el (de nagyon) az ATP Race második helyezettjét, Juan Carlos Ferrerót, majd Roger Federer verte meg szédületes csatában azt az Andre Agassit, aki ellen ez idáig mindösszesen egy szettet tudott elcsípni.

Vannak napok, amikor majdnem minden sikerül, s akadnak olyanok, amikor semmi nem akar összejönni. Ha ezt a bölcs mondást a houstoni Mesterek Kupája első napjára "vetítjük rá", azt látjuk: az első fele Roger Federerre, míg a második része Juan Carlos Ferreróra passzol.

Kezdjük is beszámolónkat utóbbival, már csak azért is, mert a világelsőségért (is) pedálozó spanyol játékost szólították előbb a sokat kritizált játéktérre (Federer, akiről tehát később lesz szó, például kijelentette, úgy érzi magát a pályán, mint valami erdei lejtőn, még a hepehupák sem hiányoznak), David Nalbandiannal vívta a világbajnokság nyitómeccsét. Az előjelek nem voltak éppen ideálisak számára, elvégre az argentinnal egyszer találkozott magyar idő szerint hétfő estig, s azt a meccset el is bukta. Nos, jelentjük, a mérleg immáron 0-2 Ferrero szempontjából.

Pedig a Kék csoportban többnyire Nalbandiant emlegették outsiderként, igaz, beharangozónkban azért kiemeltük, a Wimbledonban egyszer már döntőig jutott dél-amerikai még egyetlen csoportellenfelétől sem kapott ki. Hétfő estig nem tudhattuk, milyen állapotban van, a bázeli döntőtől ugyanis csuklósérülés miatt visszalépett, s ugyanezen okból kifolyólag végül nem lépett pályára az idény utolsó Mester-versenyén, Párizsban sem.

Ferrero ellen azonban megmutatta, makkegészséges, olyan "mészárlást" rendezett ugyanis, amelyet a hispán még sokáig emlegetni fog. 67 perc alatt, 6:3, 6:1-re nyerte meg első meccsét, s ez a tavalyi, sanghaji vb ezüstérmese ellen nem kis bravúr. Nalbandian egyébiránt az egyetlen, aki a nyolc résztvevő közül idén nem nyert tornát, s balgaság lenne ugyan azt feltételezni, hogy majd Houstonban robbant, figyelni azért mindenképp érdemes lesz rá. "Hosszú ideig nem volt kezemben ütő, úgyhogy kifejezetten friss voltam, s mentálisan is nagyon ott voltam ezen a meccsen" - összegzett Nalbandian, akinél sokkal letörtebben nyilatkozott a letaglózott Ferrero. "Na igen, a mai egyike volt azoknak a napoknak, amikor minden rossz összejön. Nyerő ütésem alig akadt, pocsékul szerváltam, egyszerűen nem ment, na. Mintha ebben az évben most léptem volna pályára először."

Roger Federer és André Agassi ellenben legjobb formájában tündökölt, varázslatos teniszt produkált a két fenomén. Az összecsapás esélyese egyértelműen a két hónapos pihenő után visszatérő Las Vegas-i volt, persze nem a világranglistából, hanem eddigi találkozóikból kiindulva. Federer az Agassi ellen lejátszott kilenc szettjéből mindösszesen egyet tudott megnyerni hétfőig, nagyon fogadkozott, hogy begyűjti végre első sikerét. Igen ám, csakhogy az amerikai is nagyon akarta a győzelmet, elvégre második gyermeke megszületését méltóképpen akarta a pályán is megünnepelni.

Egy ideig minden flottul is ment, az első szettben 5:5-nél elnyerte a svájci adogatását, s noha az előnyt rögtön vissza is adta, a rövidítésben már nem ismert könyörületet. Federert azonban nem törte le a csatavesztés, 6:3-mal egyenlített, s a döntő játszmában sem akarta megadni magát: 5:3-nál a meccsért is szerválhatott, ám ekkor, a lehető legrosszabbkor megremegett a keze, így Agassi kiegyenlített. Nem akármilyen izgalmakat hozó rövidítés döntött végül a szerencsével sem hadilábon álló Federer javára, akinek tette értékét növeli, hogy két meccslabdát is hárított. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a szerencsére fognánk győzelmét, bevágott ugyanis húsz ászt és 63 (!) nyerő ütést Agassi térfelére, különösen utóbbi mutató mondható szenzációsnak.

"Próbáltam türelmesen teniszezni, s ez bejött. El kell ismernem, szerencsém is volt a végjátékban" - nyugtázta sikerét Federer. "Mindent megtettem a siker érdekében, de ma ez nem jött össze. Hiába, a meccslabdát be kell ütni" - fogalmazott Agassi, akinek azért a tréfálkozásra is maradt ereje. Történt, hogy a második tie-breakben, 3-1-es vezetésénél egy könnyű tenyerest a hálóba paskolt, erre utalva megjegyezte: "1989 óta most rontottam először hasonló szituációban."

Mesterek Kupája, Houston (3,7 millió dollár, kemény pálya)

Kék csoport, 1. forduló:
Federer (svájci, 3. kiemelt) - Agassi (amerikai, 5.) 6:7, 6:3, 7:6
Nalbandian (argentin, 8.) - Ferrero (spanyol, 2.) 6:3, 6:1

Páros, Kék csoport:
Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 4.) - Etlis, Rodriguez (argentin, 8.) 6:2, 6:1
Bhupathi, Mirnyij (indiai, fehérorosz, 2.) - Arthurs, Hanley (ausztrál, 5.) 6:4, 7:6

A keddi program:
Coria (argentin) - Schüttler (német) 20.00
Roddick (amerikai) - Moyá (spanyol) 02.00
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beckham írói sikerei Kínában

A Real Madrid angol labdarúgójának, David Beckhamnek önéletrajzi könyve már az első héten az eladási… Tovább olvasom