Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Mérlegen a megyei III. osztály soproni csoportja

A megyei harmadosztály soproni csoportjába mindössze nyolc csapat nevezett, mégpedig olyanok, amelyek egyébként nem tudták vállalni a tartalékcsapat indítását.

A versenybizottság úgy határozott, hogy ebben a csoportban a megfelelő mérkőzésszám érdekében ősszel és tavasszal is oda-vissza alapon mérkőznek meg egymással a csapatok, s majd azt követően alakul ki a végeredmény. Természetesen a csoport jellegéből adódóan a bajnok mindenképpen, de akár további helyezettek is feljuthatnak másik csoportba, ha elindítják a tartalékcsapatot.

Ősszel két alkalommal találkozott egymással minden csapat, és a két, közel azonos képességű együttes közül a Soproni FAC 1900 azzal tudott az élen végezni, hogy a Kisfalud eggyel több döntetlent ért el. Sopronban a két csatár – Tirpák Péter és Orbán Ernő – rúgta a csapat góljainak pontosan a felét, s összességében a 14 mérkőzésen szerzett 78 góllal mérkőzésenként 5,6 gólt értek el. Hazai pályán a SFAC pontveszteség nélkül tudta le a hét mérkőzést, míg a Kisfalud veretlenül zárta az őszt otthon. Az egyetlen döntetlent éppen a SFAC ellen érték el hazai pályán.

A Szany II érdekes színfoltja a bajnokságnak, több, az ifjúsági csapatból kiöregedett játékos szerepel náluk, olyanok, akik nem akarnak más egyesülethez igazolni. Lébény, Mosonszentmiklós és Abda már példát adott ebből a lehetőségből. Fertőszéplakon 50 százalékos teljesítményt tudhat maga mögött a csapat, Harkán viszont szebb napokat is látott a labdarúgás. Az Und vendégként nyeretlen maradt, hazai pályán viszont vitézkedett, s Pintér László egymaga vállalta csapata góljainak majd a felét. A Goldschmidt FC a megyei bajnokság minden osztályát figyelembe véve az egyetlen csapat, amelyik ugyanazt az eredményt érte el hazai pályán, mint vendégségben. A gond csupán az számunkra, hogy mindezzel csak nyolc pontot gyűjtöttek be a 14 mérkőzésen.

A Sarródi Ászok csapatának sem sok babér termett az elmúlt év őszén, mert ugyanaz mondható el, mint az előtte végzőről, azaz otthon és idegenben is egy-egy döntetlenre volt csak képes, s ez jelentette számukra a tabella utolsó helyét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részvételi rekord a fizikai felmérőn

Kajak-kenu - Negyvenöt egyesület sportolói vettek részt a hagyományos győri Héraklész fizikai… Tovább olvasom