Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Mennyi? Harmincegy!

Kézilabda - Zsinórban a harmincegyedik győzelmére készül az Audi-ETO a címvédő FTC otthonában szerdán este hattól. Nyár óta jelentősen megváltoztak az erőviszonyok, így a mostani összecsapáson a hazai pályát leszámítva minden a győri zöld-fehérek mellett szól. Tudósítónk a helyszínről tíz percenként jelentkezik.
Konkoly Csaba együttese az idei bajnokságban még nem veszített pontot, ugyanakkor a Fradi már négyszer is botlott – többek között az újonc Derecske is legyőzte Zsiga Gyula csapatát, sőt, legutóbb a Fehérép-Alcoa otthonában veszített rangadót a fővárosi gárda.

A győriek azzal a nem titkolt céllal lépnek pályára a Népligetben, hogy tovább gyarapítják győztes meccseik számát, mely már harmincra „rúg". Konkoly Csaba is bizakodva tekint az összecsapás elé.

„Úgy is fogalmazhatnék, hogy négypontos mérkőzés lesz, vagyis szeretnénk, ha megmaradna a négypontnyi különbség köztünk és a második Dunaferr között. A Nürnberg elleni találkozó olyan szempontból volt rendkívül hasznos számunkra, hogy hasonlóan a gyors lerohanásokra építi taktikáját, mint a Ferencváros. Éppen ezért ismét nagy hangsúlyt kap játékunkban a precíz visszarendeződés, valamint az ellenfél felállt fal elleni támadásainak hatékony kivédekezése" – kezdte a győriek vezetőedzője.

Mint ismeretes, a németek elleni találkozón megsérült Pálinger Katalin, aki a mostani hatvan percet biztosan kihagyja, de éppen a győri szakvezetés kapusokat érintő taktikája miatt nincs kétségbeesés az Audi-ETO-nál.

Vérten Orsolya és egykori csapattársa, Kovacsicz Mónika várhatóan ma is nagy harcot vív majd egymással. Fotó: Krizsán Csaba

„Bár több sajtóorgánumban többször is második számú kapusként írtak csak Herr Orsiról, a szezon során végig mindkettejüket `tűzben tartottuk`, felváltva védtek mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. Mindig a mérkőzés előtti pillanatokban dőlt el, hogy kettejük közül melyikük kezd. Úgy érzem, ezzel nem is lesz gond, mint ahogy remélhetőleg Oguntoye Viktória is él a lehetőséggel, mely kis túlzással legalább akkora mértékű, mint a szezon előtt az én kinevezésem volt" – folytatta Konkoly Csaba, aki még hozzátette: a játékosok már a hétfői edzésen rendkívül koncentráltak voltak.

„Egy komoly tétmeccs után az első edzés valahogy mindig nehezebben indul el, ráadásul még egy hosszú buszozás után is voltunk, még ha másfél napig tudtak is pihenni a játékosok. Most nyoma sem volt a fásultságnak, száz százalékon pörgött mindenki, rendkívül motiváltan dolgozott a társaság, látszott rajtuk, hogy számukra csak egy eredmény elfogadható a Népligetben: a győzelem" – mondta a győri edző.

Szomorú érdekessége a tavalyi bajnok és ezüstérmes összecsapásának, hogy egyetlen országos televízió sem tartja közvetítésre érdemesnek...

Olvasóink írták

  • 1. mirror 2008. március 05. 16:13
    „HUNNETMEDIA.HU -n nézhető lesz. sajna csak a neteseknek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esélytelen volt Szegeden a Sörgurítók

Teke - A Ferroép-Szeged esélyt sem adott a soproniaknak. A női szuperligában a Dynamic hazai pályán… Tovább olvasom