Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Menesztették a Schalke edzőjét, Di Matteo az utód

A hírt a gelsenkircheni klub kedden délelőtt erősítette meg, s jelezte, a továbbiakban Roberto di Matteo irányítja a csapatot.
Menesztették Jens Kellert, a Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

A Sky Sport News információit a gelsenkircheni klub kedden délelőtt erősítette meg, s jelezte, a továbbiakban Roberto di Matteo irányítja a csapatot. A 44 éves tréner a Bundesliga történetének harmadik olasz edzője Nevio Scala és Giovanni Trapattoni után.

A 43 éves Keller 2012 decemberében vette át Huub Stevens helyét a Schalkénél, amellyel a legutóbbi szezonban harmadik volt, ezzel kivívta a Bajnokok Ligájában való szereplés jogát.

A csapat a mostani idényben 10 tétmérkőzésén csak két győzelmet aratott, a Német Kupa első fordulójában alulmaradt a harmadosztályú Drezdával szemben, a BL csoportkörét két döntetlennel kezdte, a Bundesligában pedig hét forduló alatt két-két sikert és döntetlent ért el, háromszor kikapott, s a 11. helyen áll.

A magyar válogatott Szalai Ádám nyáron igazolt el a Schalkéból a Hoffenheimbe, amely a bajnokság múlt hétvégi hetedik fordulójában - a magyar csatár góljának is köszönhetően - hazai pályán 2-1-re verte a gelsenkircheni együttest.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott

A magyar teniszező kikapott a kínai Cseng Szaj-szajtól a 250 ezer dollár összdíjazású tiencsini női… Tovább olvasom