Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Méltó emlék Fehér Miklósnak

Tizenegyedik alkalommal rendeztek a győri szabadhegyi iskolában Fehér Miklós-emléktornát.
Az egykori győri futballista az intézmény tanulója volt, az iskolában ismerkedett meg a labdarúgással és lett később elismert élvonalbeli, majd válogatott játékos. Valamikor még ő is a résztvevője volt az úgynevezett Palánta-kupáknak, tragikus halálát követően róla nevezték el az utánpótlástornát.

„Ha a korábbi viadalokat is beleszámítjuk, jubileumot ünnepelhetünk, ez ugyanis a huszonötödik ilyen rendezvényünk – árulta el Wöller László, a szabadhegyi iskola intézményegység-vezetője.



„Győrben sajnos több hasonló torna megszűnt, ezért is cél, hogy megőrizzük a hagyományt. Fontos az is, hogy Fehér Miklós példakép lehet a tornán részt vevő gyerekek számára. Örülünk, hogy támogatóink segítségével ismét megrendezhettük ezt a versenyt" – tette hozzá Rémi Péter intézményvezető.

A tornán ezúttal nyolc iskola csapata csapott össze, s nem csupán Győr-Moson-Sopronból érkeztek együttesek, Bábolnáról is jött egy csapat. Az együtteseket elsős, másodikos és harmadikos kisdiákok alkották.
Többek közt Fórián Zsolt, az ETO FC utánpótlás szakmai igazgatója, Horváth Zsolt, a Fehér Miklós Gimnázium igazgatója, Lakos Pál és Herczeg Miklós korábbi remek labdarúgók is ott voltak az iskolában. Utóbbi azt mondta, elismerésre méltó, ahogy ápolják az egykori játékos emlékét:

„A torna Mikihez méltó, s így azok a gyerekek is megtudják, ki volt ő, akik még nem is éltek a tragédia idején" – fogalmazott a volt válogatott futballista, aki szintén az iskola diákja volt, s fél éve az ETO U9-es csapatának edzője.



A torna végeredménye: 1. Fekete István Általános Iskola, testnevelő: Kovács Béla (legjobb játékos: Jankovics Máté), 2. Szabadhegyi Általános Iskola I. csapata (legjobb játékos: Szapári Levente), 3. Petőfi Sándor Általános Iskola (legjobb játékos: Farkas Péter), 4. Bábolnai Általános Iskola (legjobb játékos: Panák Bence), 5. Kölcsey Ferenc Általános Iskola (legjobb játékos: Bertók Barnabás), 6. Arany János Általános Iskola (legjobb játékos: Rotter Zsolt), 7. Szabadhegyi Általános Iskola II. csapata (legjobb játékos: Szeder Áron), 8. Pilinszky János Általános Iskola, Nyúl (legjobb játékos: Botló Péter).

Különdíjasok, legjobb kapusok: Gerencsér Dávid (szabadhegyi), Sümegi Dávid (Petőfi). Legjobb mezőnyjátékos: Tollár Imre (Fekete István). Gólkirályok: Füredi Martin (Bábolna), Sipák Dominik (Kölcsey). Leg- fiatalabb játékos: Algács Noel (Fekete István).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovassport - Világbajnoki hatodik Mauritiuson

Nagyszerűen szerepelt az amatőr galopplovasok mauritiusi világbajnokságán a bőnyi versenyistállóhoz… Tovább olvasom