Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Melo: ´Dolgozni kellett a sikerért´

Artur Melóval a kupagyőzelem után a bajnoki címet is megszerezte a Rába ETO. A portugál szakember bízik benne, hogy nemzetközi porondon is helytáll magyar csapata.

- Amikor Győrbe szerződött nyilván tudta, hogy Magyarország legjobb csapatához érkezik, mégis gondolta volna, hogy már az első évben mindent sikerül idehaza begyűjteni? - kérdeztük Artur Melót.

- Természetesen tudtam, hogy az ETO Magyarország egyik legjobb csapata, de azért nem olyan meglátással érkeztem, hogy aztán most itt minden minket illet. A sikerért meg kellett dolgozni. Amikor felmértem a csapatot, nagyon sok hibát észleltem, ezért kis lépésekben megpróbáltam bevezetni a saját meglátásaimat. Nagy hangsúlyt fektetve a jó védekezésre, a játék irányítására és a vészkapussal való támadásra és védekezésre. Ez volt szerintem a legfontosabb, mivel a korábbi mérközések eredményei azt mutatták, hogy a védekezés nem igazán volt a győri csapat erőssége.

- Edző szemszögből mennyire volt nehéz bajnokságot, illetve kupagyőzelmet szerezni?

- Mindig nehéz egy nemzeti bajnokságot vagy kupát megnyerni, bármilyen sportágról legyen is szó. Sok mindent figyelembe kell venni. Hiába vannak a legjobb játékosai egy csapatnak, amikor a tét nagy, az ellenfél ambíciója is növekszik. Ráadásul itt Magyarországon minden csapatnak igazi kihívásnak számított az ETO ellen játszani.

- A kupadöntőben ellenállhatatlan volt a győri csapat, pedig nem voltak jók az előjelek. Gondolta, hogy végül is ilyen simán nyer majd az ETO?

- Bár az eredmény nem ezt mutatja, én úgy érzem, azért nem volt az olyan könnyű mérkőzés. Tény, hogy a csapat ellenállhatatlan tudott lenni, ez a stratégiánknak, valamint a komoly hozzáállásunknak köszönhető. Ahogy a mérkőzés előtt megbeszéltük a játékosokkal, mindenki koncentráltan lépett pályára és odafigyelt a védekezésre, valamint maximálisan kihasználta a kialakított helyzeteket. Ilyen hozzáállással tényleg könnyűnek tűnhet minden mérkőzés.

- A bajnokság rájátszásában az elődöntő tűnt nehezebbnek, miért?

- Amint elmondtam korábban, sok mindentől függ egy mérkőzés. Az elsőn, az Aramisz ellen néhány játékosunk megsérült, ezért a második mérkőzésen két fiatal futsalos kapott helyet a keretben, de a tapasztalt játékosokat nem tudtuk így sem pótolni. Köztudott az is, hogy a két brazil légiós már nem volt a keret tagja, ezért Budaörsön nemcsak a szokatlan talajjal kellett számolnunk, hanem játékos fölénnyel is, hiszen két hazai játékosra jutott egy győri.

- Kivel, kikkel volt elégedett a csapatból?

- Talán kissé furcsának fog tűnni a véleményem, de nem mondhatom azt, hogy egyik vagy másik játékos nagyon jó vagy kevésbé jó. Itt csapatmunkáról van szó. Az idegenlégiósoknak nagyon jó játékosnak kell lenniük ellenkezőleg semmi keresnivalójuk sincs ebben az együttesben. Úgy csapatmunkában mint egyénileg kell jól teljesíteniük, ezért ha nem felelnek meg az elvárásainknak nincs szükségünk rájuk. Kellemes meglepetést két fiatal játékos okozott, Harnisch Ákos és Dróth Zoltán, akikről elmondhatom, hogy ha megfelelö komolysággal folytatják a munkát, elég fiatalok ahhoz, hogy majd Magyarország legjobbjai legyenek.

- Korábban nyert Portugáliában és Romániában is bajnokságot, azok jobb csapatok voltak, mint az ETO?

- Az egy másik periódus volt. Nem igazán lehet összehasonlítani azokat a csapatokat, ezzel. A romániai együttes kimondottan hazai játékosokra épült, nem voltak légiósok. Ami a futsalt illeti Magyarországon jelen pillanatban úgy érzem, hogy törődnek ezzel a sportággal és amint az elnökünk, Drucskó Zoltán korábban egy beszélgetésünkkor elmondta, próbálnak is tenni a fejlesztése érdekében. Ezért azt látom, hogy míg itt a futsalnak jövöje lehet, sajnos Romániában eléggé a "kihalás" veszélyezteti. Ott nincs utánpótlásnevelés és nincs ekkora érdeklődés e sportág iránt.

- Hova tenné most az ETO-t az Európai rangsorban?

Június harmincadikán megtudjuk pontosan az UEFA ranglistáját, ami a hivatalos álláspont. Természetesen megvannak a konkrét célkitűzéseink erre az évre, mivel tavaly a csapatnak csupán egy pontot sikerült szereznie a Futsal Cuip-ban ezért ebben az évben több mint valószínű előselejtezőt kell játszanunk.

- Mit vár a nemzetközi szerepléstől?

- Először is szeretnénk az elitkörbe, az első tizenhat közé kerülni az Európai kupaporondon. Másodszor szeretnénk minél több pontot összegyűjteni nemzetközi szinten, hogy feljebb kerüljünk  a már említett ranglistán.
- Összességében jól döntött, amikor elfogadta az ETO invitálását?

- Ez a munka igazából egy újabb kihívást jelentett számomra és még nincs itt a vége. Amint említette, voltam már bajnok Portugáliában, Romániában, most meg itt Magyarországon. A jövőre nézve azért maradt még néhány személyes ambícióm, amit szeretnék elérni és úgy érzem, hogy ebben az ETO vezetősége is mellettem áll.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundabotrány: magyar játékvezetőket és játékosokat vettek őrizetbe

Hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában. Az egyik játékos a 90-es években soproni színekben is játszott. Tovább olvasom