Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Megyei rangadó

Ma este rendezik meg a felújított soproni stadionban az élvonal egyetlen megyei rangadóját, a Matáv FC–ETO FC mérkőzést.

Nagy az elszántság Sopronban

Felfokozott hangulatban várják a soproni szurkolók a ma este nyolc órakor sorra kerülő megyei rangadót. Akárcsak a múltban, így most is kifejezetten presztízsmérkőzésnek számít a megyeszékhely legjobb labdarúgói elleni találkozó. A Matáv labd arúgói a bajnokságban idáig kiválóan szerepeltek: fontos mérkőzéseket nyertek idegenben, az MTK, illetve Fradi ellen pedig akár fordított eredmény is születhetett volna. Pintér Attila játékosai, tökéletes összpontosítással, a kapott utasításokat maximálisan betartva készültek a rangadóra, ahová sok nézőt várnak nemcsak Magyarországról, hanem a szomszédos Burgenlandból is.
Azt jól tudják Sopronban is, hogy Kiprich József szerződtetésével minden bizonnyal motiváltabb ETO lesz az ellenfelük Siráéknak a Káposztás utcai stadionban.

Ami a soproni csapatot illeti, két sérültje van az együttesnek, Sifter és Grósz, rájuk csak a következő bajnoki mérkőzésen számíthat a szakvezetés. A soproni labdarúgók bizonyítani szeretnének újból saját közönségük előtt is, hogy képesek lesznek a valószínűleg zárt játékrendszerrel fellépő győri zöld-fehérek legyőzésére.
Fontos hír a győri szurkolók számára, a jegyek ára ezer forint, s a győri drukkerek a nyugati lelátón foglalhatnak helyet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Firman rosszul lett, Baumgartner tesztel Silverstoneban

Ralph Firman, a Jordan-Ford pilótája nem érezte jól magát a Forma-1-es csapatok Silverstone-i… Tovább olvasom