Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Megyei foci: rangadók, izgalmas csaták a hétvégén

Újabb fordulót rendeznek a hétvégén az NBIII-ban, és a megyei labdarúgó bajnokságokban.
Az NB III-ban otthon játszik az SVSE és a Vasút esélyesként is lép pályára a 11. Celldömölk ellen a Káposztás utcában. Jó eséllyel pályázik a győzelemre a Lipót is, amely a sereghajtó Bük otthonába utazik. Nehezebb dolga lesz a tartalékos MTE 1904-nek, amely a Körmendet fogadja, de még rosszabbak a kilátásai a Csornának, hiszen a gárda az osztály legjobb csapatával, a Veszprémmel találkozik.

A Megyei I. osztályban a Lébény-Győrladamér mérkőzés ígérkezik nagyon izgalmasnak, a hazaiak két vereséggel az újonc vendégek két győzelemmel kezdték a tavaszi idényt. A győrladémériek így már el is kerültek a kiesést jelentő pozícióból, s ha most is nyerni tudnak, lépéselőnybe kerülhetnek a vetélytársakkal szemben.

A Megyei II. osztály több csoportjában is rangadót rendeznek, melyek közül kiemelkedik a Répcementi SE-Lövő mérkőzés, amely akár bajnoki címről is dönthet. Ugyancsak hatpontos mérkőzésnek ígérkezik a Bajcs-Kajárpéc rangadó is.

A Mosonmagyaróvári csoportban is rangadó lesz ahol a harmadik rajkai csapat fogadja a második Máriakálnokot. A hazaiaknak mindenképp győzniük kell, hogy sikerülhessen a feljutás a Megyei I. osztályba.

A Megyei III. osztály Kapuvári csoportjában a Nagycenk-Kópháza összecsapás tűnik rangadónak, helyezésük alapján, no meg szomszédvárak találkozójaként.

A Csornai csoportban a Bodonhely és a Markotabödöge az alsó régiókban harcolnak a jobb helyezésekért. A Rábacsanak-Rábaszentandrás derbi résztvevői mindig feszült hangulatú mérkőzést vívnak egymással, mindkét csapat a tabella élmezőnyében foglal helyet.

A Győri csoportban a nagyon megerősödött negyedik helyezett Bakonyszentlászló fogadja a második Mindszentpusztát, ahol egyébként a bajnoki cím a célkitűzés, izgalmas összecsapás várható tehát vasárnap.

S, még egy érdekesség a végére: a hétvégén több újonnan vizsgázott játékvezető kezdi meg működését, remélhetőleg sikeresen debütálnak.

Olvasóink írták

  • 1. Dávid1908 2010. március 20. 14:00
    „Sok sikert az új játékvezetőknek!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kézilabda BL - Nem az Audi-ETO kezében van a saját sorsa

A papírforma szerint a Győr vasárnap legyőzi a Leipziget, de már szombaton eldőlhet, hogy a magyar csapat a második helyen zár. Tovább olvasom