Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Megyei foci: harmadszor lenne bajnok a Győrszemere

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szombaton az első és a harmadik helyezett mérkőzésével kezdődik a tavaszi szezon.

Az éllovas Győrszemere idén is meg szeretné nyerni a bajnokságot. Ehhez először a mögötte öt ponttal a harmadik helyen álló Petőháza ellen kell nyernie, ahol a csapat edzői posztjára hivatalosan is visszatérő Gosztola József a 14 meccs óta tartó veretlenségi sorozat folytatásában bízik. A Jánossomorja a második, itt a dobogós helyezés megszerzése a cél. A három csapat edzőit kérdeztük a téli felkészülésről és a tavaszi célokról.

Germán Ferenc, az első helyen Győrszemere trénere: – Az elmúlt két évben a Győrszemere nyerte a megyei I. osztályú bajnokságot, a célunk az, hogy zsinórban harmadszor is bajnokok legyünk. Ahhoz azonban, hogy NB III-ban szerepelhessen a csapat, több csapatot kellene különböző korosztályokban indítani, és ez – egyelőre úgy tűnik – idén is meghaladja az egyesület lehetőségeit. Hétvégén a Petőháza ellen mindenképpen a három pont megszerzése a cél, annak ellenére is, hogy több meghatározó játékosunk is hiányozni fog.

Király József, a második helyen álló Jánossomorja edzője: – Az első hat hely valamelyikén kell végezni, ez a cél tavasszal is. Titkon dobogós helyben reménykedünk, amely akár bajnoki címet is jelenthet. Ha így sikerül és a Jánossomorja megnyerné a bajnokságot, akkor szerintem arra is van esély, hogy a város megfontolja a magasabb osztályban való indulást. A keretünk egy csatárral és a tartalék kapussal erősödött. A szezonnyitó mérkőzések mindig háromesélyesek, de vasárnap Fertőszentmiklósra úgy megyünk, hogy győzelemmel kezdjük a tavaszt.

Gosztola József, a harmadik helyen álló Petőháza szakvezetője: – A cél az, hogy a tizennégy meccs óta tartó veretlenségi sorozatunkat folytassuk, ha lehetséges, minél tovább. Egyszer meg fog szakadni ez a sorozat, reméljük, nem a Győrszemere ellen. Nálunk nincsenek NB I-et megjárt játékosok, amatőr csapat a miénk, ezért is nagy dolog, hogy ősszel tizenegy gólt kaptunk csupán. A felkészülésünk remekül sikerült, szorgalmasak voltak a srácok. A csapat kedvenc Edda-száma a Győzni fogunk, ennek szellemében várjuk a meccseket. A hagyomány kedvéért hadd mondjak a tavaszra egy idézetet is az együttestől: „Szeretem a fákat, szeretem a levegőt és szeretnék élni, sötét fegyverekkel ne játsszon hát senki! Elvenni a jövőt: nincs rá mentség semmi."

Olvasóink írták

  • 1. szurkesz 2011. március 12. 12:13
    „Egyszerűen érthetetlen a Győrszemere hozzáállása, ahogy a Gyirmót vagy a Lipót meg tudta oldani az up. csapatok kérdését, nekik is meg kellene, de kényelmesebb minden évben a magasabb osztályból levitézlett játékosok zsebeit megtömni.
    A Jánossomorja egy fiatal hajtós csapattal egészséges szemlélettel, edzőjüket ismerve alapos fizikai és mentális felkészüléssel vágnak neki a szezonnak szimpatikus az a megalkuvás nélküli játék amit képviselnek.
    Petőházán az edző folyamatos ellenségkép keresését nem értem, ha nem nyernek akkor az ellenfél, főleg a bírók, mindenki hibás csak saját maguk nem. Hazai mérkőzéseiket ajánlom a labdarúgó igazgatóság ellenőreinek a figyelmébe, folyamatos a cirkusz és eddig még sem a játékvezetők, sem a volt szövetségi illetékesek nem mertek semmit sem intézkedni érdemben az edző hosszútávú eltiltásán kívül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sport és karrier: nemzetközi konferencia Győrben

Borkai Zsolt előadása nyitotta pénteken a Dual Career Nemzetközi Koordinációs Bizottság által… Tovább olvasom