Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Megyei foci: Győrszemerén a Petőháza

Ahogy megszokhatták olvasóink, ezúttal is rövid beharangozót közlünk a szombati és vasárnapi, megyei csapatainkat érintő bajnoki fordulók előtt.
Az élvonalban az ETO FC a Nyíregyházát fogadja, a hazai csapat az esélyes, remélhetőleg ez a gólokban is megmutatkozik.

A futsal NB I-ben hétfőn az alapszakasz utolsó fordulójában Miskolcra látogat a győri Duna Takarék ETO. Meglepő lenne, ha a zöld-fehérek nem nagy különbséggel nyernék a mérkőzést.

Az NB II-ben Budaörsön vendégszerepel a Gyirmót, ahol tavaly egy 93. percben szerezett góllal megnyerte a bajnokságot a Kiprich József irányította együttes. Az ETO B hazai pályán játszik várhatóan szoros összecsapást.

Az NB III Bakony-csoportjában nehéz dolga lesz ismát a Lipótnak, hiszen a jó formában lévő Haladás B-t fogadja. Az edzőváltás után hazai pályán mutatkozhat be Turány Imre az MTE 1904 kisapdján. A Csorna otthon, az SVSE idegenben szeretne javítani.

A megyei I. osztályban - szomszédvárak rangadójaként - az Abda-Öttevény mérkőzés ígérkezik nagyon izgalmasnak, még ha a helyezése a két csapatnak nem is ezt mutatja. Kiemelkedik még a Győrszemere-Petőháza találkozó is.

A megyei II.osztály Győri csoportjából a bajcsi rangadó kiemelkedik: ide látogat a tavasszal ismét magára találó Győrszentiván, amely már jelenleg második a tabellán. Nagyon izgalmas és érdekes összecsapás lehet még a Kajárpéc-Felpéc szomszédvárak mérkőzése, amely mindig sok szurkolót vonz.

A Mosonmagyaróvári csoportban a Máriakálnok-Hegyeshalom derbi az edző miatt lehet presztízstalálkozó. Tiba zoltán épp az ellenlábastól érkezett Máriakálnokra.
A Soproni csoportban minden hétre jut egy alsóházi rangadó, az aktuális ezúttal a Szil-Sopronkövesd kilencven perc lesz. A felsőházban kiemelkedik a Beled-Rábapordány mérkőzés.

A megyei III. osztáky Csornai csoportjában a harmadik Farád fogadja az éllovas Barbacs csapatát. Még két mérkőzés tűnik izgalmasnak, a közvetlen élbolyból a Rábacsécsény-Vág és a Rábacsanak-Jobaháza meccsek ígérnek izgalmakat.

A Győri csoportban az elsőségért folytatott harcban nagy jelentősége lehet, hogy otthon begyűjti-e a három bajnoki pontot a Győrasszonyfa a Bakonyszentlászló ellen. Érdekes lehet még a Csikvánd-Gyömöre mérkőzés is.

A Mosonmagyaróvári csoportban kérdés, hogy megszerzi-e végre első győzelmét a Mecsér csapata a Halászi ellen. A Várbalogi csapat a dobogóért hajt, de nem lesz könnyű dolga a Bezenye vendégeként.
A Kapuvári régióban meglátjuk, tartja -e jó formáját a Balfi csapat, a szomszédvár Kópháza lesz az aktuális ellenfele.

A Soproni csoportban a SFAC a mindenkire veszélyes Nagylózs csapatához látogat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikai foci: a győzelem ellenére komoly bajban a Sharks

Győzött a nemzetközi kupában a Győr Sharks csapata, mely rendkívül nehéz anyagi helyzetben van. Tovább olvasom