Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Megyei foci: döntetlen a Csanak-Csorna rangadón

Idegenben nyert a Rajka, otthon tartotta a 3 pontot a Jánossomorja, a Győrszemere, a Nyúl és a Beled.
WHB-Ménfőcsanak–Csorna 1–1 (0–1)
Győr-Ménfőcsanak, 300 néző. V.: Tuczai.

Ménfőcsanak: Köllő – Bognár, Segovits (Kövecses), Kovács M., Visy (Anduska), Kovács Á., Németh B., Polyák, Zách, Gajdos, Korsós A. (Tóth M.). Edző: Mayer János.

Csorna: Lőre – Varga László (Molnár G.), Csonka, Fehér, Nagy Sz., Szabó A., Lajtos, Horváth A., Babics, Vörös Torma, Véghelyi (Visy). Edző: Varga Péter.

Gsz.: Korsós, ill. Vörös Torma. Kiállítva: Zách, Kovács Á.

Az első veszélyes lövésre a 22. percig kellett várni, ekkor a csornaiak előtt adódott lehetőség, akik ezután fokozatosan átvették a játék irányítását és helyzeteket dolgoztak ki a hazai kapu előtt, sőt a 40. percben a vezetést is megszerezték: Vörös Torma 10 méterről lőtt a hosszú sarokba. 0–1. A Ménfőcsanak elsősorban a középpályán nem tudta megtartani a labdát az első játékrészben.

A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék. A 61. percben Kövecses futott el a bal oldalon, majd a 16-oson belül buktatták. A játékvezető tizenegyest ítélt, melyet Korsós A. értékesített. 1–1. Ezután egyre idegesebb, forróbb lett a hangulat a pályán, melynek eredményeként először Zách, majd öt perc múlva Kovács Ákos is piros lapot kapott. A 83. percben egy hazai támadás végén Tóth Máté öt méterről a kapufára fejelte a labdát. A Csorna is próbálkozott a gólszerzéssel, de a mérkőzés utolsó perceiben Lőre bravúrjai kellettek ahhoz, hogy a vendégek ne vereséggel távozzanak. A látottak alapján igazságos eredmény született.

Jók: mindenki, ill. Fehér, Horváth A., Vörös Torma.

Mayer János: – Lehet, hogy nem mi vagyunk a legjobb csapat, de amit ezúttal a játékosaim akarásban, hozzáállásban nyújtottak, arra méltán lehetek büszke.

Varga Péter: – Hetven percig az történt a pályán, amit akartunk. Jól játszottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, a vitatható tizenegyes után viszont megzavarodtunk.
Kálmán Tibor

HG Logistic-Győrszemere–Bősárkány 6–0 (2–0)
Győrszemere, 150 néző. V.: Ábrahám T.

Győrszemere: Takács – Fajkusz (Puglits), Nagy G., Lappints, Horváth B. (Schauer), Klement (Töltősi), Kalcsó, Máj, Germán, Nagy L., Herold. Edző: Germán Ferenc.

Bősárkány: Németh I. (Kozma), – Horváth T., Varga P., Baán, Nagy Á. (Szeitz), Tóth T., Kajtár, Burián, Török, Horváth R. (Szabó A.), Soós. Edző: Horváth Norbert.

Gsz.: Germán (3), Herold, Nagy G., Nagy L.

Kitűnő labdarúgóidőben, jó játékvezetés mellett a végig fölényben játszó hazaiak biztosan hozták a kötelezőt a sportszerűen küzdő ellenféllel szemben.

Jók: Nagy G., Kalcsó, Herold, Lappints, ill. Varga P., Tóth T., Török, Baán.

Germán Ferenc: – A csapat átérezte a mérkőzés fontosságát és így javuló játékkal nagy különbségű győzelmet arattunk a szimpatikusan játszó ellenféllel szemben.

Horváth Norbert: – Játszottunk már a bajnokságban az első, a második és a harmadik helyezett ellen. Úgy érzem, játékban mindegyikkel felvettük a versenyt. Számunkra most kezdődik a bajnokság fontos szakasza. A győrszemerei csapatnak sok sikert kívánok a bajnokságban.

Kapuvár–Öttevény 2–2 (2–1)
Kapuvár, 200 néző. V.: Csirke R.

Kapuvár: Tüske – Licskai, Müller, Kovács M., Németh B., Horváth A., Péter, Kleizer, Nicsenko,  (Szabó Á.), Szabó P., Varga I B. Edző: Varga József.

Öttevény: Kollár – Wágenhoffer G., Bella, Molnár N., Virág, Molnár B., Nagy L., Kovács S., (Wágenhoffer Sz.), Peczár, Vígh, Rácz R., (Bodor). Edző: Ördög József.

Gsz.: Nicsenko, Kleizer, ill. Peczár, Kovács S.

A mérkőzésen végig mezőnyfölényben játszó hazai csapat nagyon sok helyzetet alakított ki, ám ezeket rendre elpuskázta. A vendégek a szerencséjüknek is köszönhetően távozhattak egy ponttal.

Jók: Szabó P., Kleizer, Müller, ill. Vígh, Bodor.

Varga József: – Ha azt mondom, hogy a mérkőzésen nyolc-kettőre is győzhettünk volna, akkor nem sértem meg vele az ellenfelet. A helyzeteket viszont be kell rúgni, egy-egy pontokkal nem megyünk semmire sem.

Ördög József: – Nagyon gyengén, dekoncentráltan futballoztunk, ennek ellenére a legnagyobb pozitívum az egy pont megszerzése.

Beled–Lébény 4–1 (1–0)
Beled, 150 néző, V.: Herm L.

Beled: Hegyi – Csorba, Nagy Z., Torma, Szűcs, Balassa, (Pinczés), Molnár Z., Horváth I., Kiss D. (Póczik), Bödecs B. (Boros), Bödecs D. Edző: Farkas Ferenc.

Lébény: Szabados – Bencze, Czeitler, Sallai, Sárközi, Kovács K., (Németh D.), Tóbiás, Nemes (Élő), Erdélyi, Lanczerdorfen, Kollár (Szabó P.). Edző: Józsa Péter.

Gsz.: Bödecs B. (2), Bödecs D., Csorba ill. Sárközi.

A hazai csapat megérdemelten győzött az enerváltan játszó Lébény ellen.
Jók: Szűcs, Csorba, Bödecs B., ill. Czeitler.

Farkas Ferenc: – Nagyon örülök, hogy hazai környezetben végre megszereztük a három pontot. Gratulálok a csapatnak.

Józsa Péter: – Rossz felfogással, gyenge játékkal nem lehet pontot szerezni. Gratulálok a Belednek.

Gönyű–Lipót-Pékség 1–1 (1–0)
Gönyű, 150 néző. V.: Nyerges L.

Gönyű: Kolozsvári – Karácsony, Bognár J. (Csákvári), Molnár T., Kiss Z., Kovács G. (Kugler), Pankovics, Horváth G., Mikli (Varga G.), Máté Sz., Varga Cs. Edző: Kertész Balázs.

Lipót: Endrődy B. – Bella, Litresics, Ásványi, Magyar, Tóth N., Vojnisek, Sütöri, Endrődy I., Kalmár, Ködmön. Edző: Horváth Tamás.

Gsz.: Horváth G., ill. Bella.

Az első félidő eseménytelen mezőnyjátékot hozott, a hazaiak egy „talált" góllal szerezték meg a vezetést. A második játékrészben nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, kapujuk elé szegezték a Gönyűt és a hajrában egyenlítettek. Igazságos döntetlen született.

Jók: Máté Sz., Karácsony, Csákvári, Horváth G., ill. Bella, Sütöri.

Kertész Balázs: – Ilyen sorozatban vagyunk, nem tudjuk a megszerzett előnyünket tovább növelni. Leventególokkal pedig hagyjuk, hogy az ellenfél pontot szerezzen.

Horváth Tamás: – Sajnálom, hogy itt maradt két pont. Sok helyzetet hagytunk ki, sajnos nem tudtam változtatni, mert a játékosaim sérültek vagy betegek.

Petőháza–I. G. Gasket-Rajka 0–4 (0–2)
Petőháza, 100 néző. V.: Hegedűs A.

Petőháza: Bognár D. – Nagy R., Horváth S., Récsei B. (Nagy K.), Dancsok, Böcskör, Kovács Galavics M. (Szabó Z.), Récsei J., Szabó D., Farkas Cs., Hadarics (Bognár G.). Edző: Takács Csaba.

Rajka: Csiffáry – Gálik, Szabados, Darázs, Derdák, Régely (Banyár), Novak (Józsa), Kovacsics, Schmatovich, Danovsky, Diviak. Edző: Cerovsky Péter.

Gsz.: Kovacsics, Novak, Danovsky, Banyár. Kiállítva: Nagy R.

A hazai csapat hatvan percet játszott emberhátrányban és ezt nem bírta el a jobb erőkből álló vendégek ellen, akik okosan, taktikusan játszva, az adódó lehetőségeik zömét kihasználva megérdemelten nyertek.

Jók: senki, ill. mindenki.

Takács Csaba: – Az első félidőben látott szerintem egyoldalú játékvezetés után már nem volt esélyünk a pontszerzésre. Nem tudom, ilyen jó csapatnak miért kell ennyi segítség.

Cerovsky Péter: – Az egész csapat jól védekezett, a gyors kontráink után adódó helyzeteinket pedig remekül kihasználtuk. A hazai együttes a piros lap után már nem volt veszélyes.

Jánossomorja–Koroncó 2–1 (0–1)
Jánossomorja, 150 néző. V.: Czinder.

Jánossomorja: Mitring – Szalai, Cseri L. Gaál, Furmann, Cseri G., Hegedüs, Hécz, Tóth K., (Pethő), Sebők, (Burkus), Szalka, (Zsebedics). Edző: Zalka Péter.

Koroncó: Katona – Török, Hegyi, Mészáros P., Bodó Sz., Závori, Balás, Sütöri, Menyhárt, (Jakab), Kovács Z., Dávid (Tóth Sz.). Edző: Makkos Tamás.

Gsz.: Szalka, Hegedüs ill. Mészáros P.

Az első félidőben egyetlen említésre méltó esemény történt: Mészáros P. egy jól eltalált távoli lövéssel megszerezte a vezetést. A második félidőben Szalka büntetőből egyenlített, majd az utolsó percekben a győztes gólt is belőtte a Jánossomorja.

Jók: Hécz, Hegedüs, Tóth K., ill. Dombi, Hegyi, Závori.

Zalka Péter: – Nehéz mérkőzés volt, a játék színvonala hagyott némi kívánnivalót maga után. Az döntött, hogy jobban bírtuk a második félidőt.

Makkos Tamás: – Megajándékoztuk a hazai csapatot egy győzelemmel. Amatőr hibák következtében olyan három pontot veszítettünk el, ami nagyon fog hiányozni a végelszámolásnál.

Loland-Nyúl–DAC 1912 2–0 (1–0)
Nyúl, 250 néző. V.: dr. Egedy.

Nyúl: Varga I P. – Kapa Márkó, Varga Z., Németh G., Csorvásy, Varga II P. (Rigó), Varga Zs., Kószás, Forrás, (Varga R.),  Weiszdorn, Cserháti (Rácz). Edző: Horváth Dénes.

DAC: Kiss A. – Kovács G., Horváth R., Magyaróvári, Kulcsár (Feczkó), Nagy R. (Pap), Tóth D., Kovács L., Czetti, Kurucz (Szalai), Korsós Gy. Megbízott edző: Gulyás Gábor.

Gsz.: Weiszdorn, Rigó.

A nyúliak szerezték meg a vezetést, ám két felesleges szabálytalanság után büntetőket rúghattak a vendégek, de Varga I P. mindegyiket hárította. A második hazai góllal aztán eldőlt a találkozó.

Jók: Varga I P. (a mezőny legjobbja), Kapa Márkó, Kószás, Cserháti,

Varga Z. ill. Nagy R., Horváth R., Czetti, Kovács L.
Horváth Dénes: – Korábban jó játékkal kikaptunk, most gyengébbel begyűjtöttük a három pontot. A kapusunkról pedig csak annyit, hogy ezért igazoltuk.

Marányi Ernő technikai vezető: – Ezt a mérkőzést nem a Nyúl nyerte meg, hanem a DAC veszítette el. Nem adjuk fel, tovább küzdünk a bentmaradásért.

Korábban - Duna Takarék Megyei I. osztály 20. forduló.
2014. 03. 29., szombat
Győrszemere–Bősárkány 6-0,
Kapuvár–Öttevény 2-2.
2014. 03. 30., vasárnap
Petőháza–Rajka 0-4,
Ménfőcsanak–Csorna 1-1,
Beled–Lébény 4-1,
Nyúl–DAC 1912 2-0,
Jánossomorja–Koroncó 2-1,
Gönyű–Lipót 1-1.


Megyei II. o. Aranyhal Étterem Győri csoport 19. forduló.
2014. 03. 30., vasárnap
Győrszentiván–Győrújfalu 4-2,
Töltéstava–Egyed 2-0,
Kajárpéc–Pannonhalma 2-2,
Pér–Győrújbarát 0-5,
Abda–Rábaszentandrás 3-3,
Tét–Táp 1-3,
Bajcs–Rábapordány 2-3,
Kóny–Bácsa 2-4.

Megyei II. o. Orchidea Hotel Mosonmagyaróvári csoport 19. forduló.
2014. 03. 30., vasárnap
Mosonszolnok–Püski 1-3,
Győrzámoly–Máriakálnok 0-0,
Ásványráró–Mosonszentmiklós 2-3,
Enese–Győrsövényház 1-0,
Dunakiliti–Börcs 1-7,
Kunsziget–Hegyeshalom 1-2,
Dunaszeg–Bezenye 6-1,
Károlyháza–Hédervár 0-8.

Megyei II. o. Soproni csoport 19. forduló.
2014. 03. 29., szombat
Újkér–Mihályi 3-0.
2014. 03. 30., vasárnap
Osli–Veszkény 0-0,
Babót–Nagycenk 2-3,
Répcementi–Hegykő 2-0,
Iván–Vitnyéd 0-3,
Fertőszentmiklós–Egyházasfalu 10-0,
Lövő–Fertőendréd 2-4,
Szany–Rábakecöl 11-0.

Megyei III. o. Pálya Vasút Győr Kelet 19. forduló.
2014. 03. 29., szombat
DAC II–Vámosszabadi 4-0.
2014. 03. 30., vasárnap
Győri AC–Veszprémvarsány 1-3,
Nagyszentjános–Nyalka 2-3,
Pázmándfalu–Győrszentiván II 6-4,
Écs–Mezőörs 5-0,
Mindszentpuszta–Bakonyszentlászló 0-8,
Bőny–Győrság 3-1,
Győrasszonyfa-Tarjánpuszta–Bakonyszentkirály 0-2.

Megyei III. o. Friss Víz Liga Győr Nyugat 17. forduló.
2014. 03. 29., szombat
Csikvánd–Gyarmat 2-1.
2014. 03. 30., vasárnap
Gyömöre–Koroncó II 2-0,
Ikrény–Nádorváros 11-1,
Sokorópátka–Rábacsécsény 1-1,
Szerecseny–Abda II 1-5,
Rábaszentmihály–Felpéc 1-2,
Rábapatona–Tényő 1-0.

Megyei III. o. Rajkai Takarék Mosonmagyaróvári csoport 19. forduló.
2014. 03. 29., szombat
MITE–Hotel Lajta Park 1-3.
2014. 03. 30., vasárnap, 16 óra:
Mosonudvar–Mosonszentmiklós II 2-3,
Várbalog–Kimle 2-3,
Levél–Darnózseli 0-2,
Halászi–Mecsér 1-2,
Dunasziget–Rajka II 3-1,
Győrladamér–Újrónafő 10-1.

Megyei III. o. Rajkai Takarék Csornai csoport 19. forduló.
2014. 03. 29., szombat
Magyarkeresztúr–Vág 3-4.
2014. 03. 30., vasárnap
Barbacs–Rábatamási 1-0,
Bágyogszovát–Szilsárkány–Pásztori 5-3,
Markotabödöge–Szil 3-1,
Kisfalud–Himod 2-2,
Bezi–Farád 1-2,
Jobaháza–Csapod 0-1,
Bodonhely–Rábacsanak 2-6.

Megyei III. o. Soproni "A" csoport 17. forduló.
2014. 03. 30., vasárnap
Répcevis–Fertőd 2-0,
Sopronkövesd–Agyagosszergény 2-3,
Pereszteg–Kópháza 3-1,
Ágfalva–Sopronhorpács 1-3.

Megyei III. osztály, Soproni "B" csoport 17. forduló.
2014. 03. 30., vasárnap
Balf–SFAC 3-1,
Sarród–Zsira 8-0,
Und–Fertőrákos 4-0,
Nagylózs–Harka 7-4.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda NB I - Könnyedén nyert a címvédő Sopron

A címvédő Sopron hazai pályán könnyedén verte a Szekszárdot.. Tovább olvasom