Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Megyei foci - Simán nyert és már nem sereghajtó a Kapuvár

Nem tudott nyerni Nyúlon a Csorna. 16 gólt rúgott a Szany a Mihályinak. Megyei foci eredmények.

Loland-Nyúl–Csorna 1–1 (0–0)
Nyúl, 200 néző. V.: Görög M.

Nyúl: Varga I P. – Kapa Márkó, Varga Z., Németh G., Csorvásy (Kapa Martin), Varga II P., Kószás, Varga Zs., Varga R. (Forrás), Weiszdorn (Szilasi), Rigó. Edző: Horváth Dénes.

Csorna: Lőre – Véghelyi, Csonka, Fehér, Nagy Sz., Szabó A., Molnár G., Lajtos, Babics (Varga L.), Vörös Torma, Varga T. (Visy B.). Edző: Varga Péter.

Gsz.: Rigó, ill. Babics. Kiállítva: Németh G.

Kiváló futballidőben, nagy iramot diktálva futballozott a két csapat. Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattak a szurkolók. Az 59. percben egy eladott labda után, a vendégek kontratámadását követően a játékvezető büntetőt ítélt és kiállította Németh Gergelyt. A tizenegyest Babics értékesítette. 0–1. A továbbra is nagy iramú találkozón a hazaiak az emberhátrány ellenére is felvették a harcot a csornaiakkal, akik az eredmény tartására törekedtek. A 74. percben a vendégek egyik játékosa a büntetőterületen belül kézzel ért a labdába és az asszisztens jelzésére a játékvezető tizenegyest ítélt, melyet Rigó értékesített. 1–1.
Összességében egy nagyon jó színvonalú mérkőzésen megérdemelt pontosztozkodás született.

Jók: Varga I P., Rigó, Kapa Martin, Varga Zs., ill. Szabó A., Vörös Torma, Varga L.

Horváth Dénes: – Megismétlődtek az őszi mérkőzésen történtek, megint csapatkapitány nélkül játszottunk a második félidőben. Csapatunk azonban tíz emberrel is bizonyította erejét, mert kiegyenlített az osztály egyik legjobbjával szemben, így dicséret illeti.

Varga Péter: – Nagyon jó csapat otthonában az első félidőben a hazaiak, a másodikban mi játszottunk jobban. Gratulálok a Nyúl csapatának, de szerintem a három pontot erősen vitatható ítéletével a partjelző vette el tőlünk.
Németh László

HG Logistic-Győrszemere–Gönyű 4–0 (1–0)
Győrszemere, 150 néző. V.: Csirke.

Győrszemere: Takács N. – Töltősi, Schauer, Fajkusz (Puglits), Baracskai, Kalcsó, Horváth B., Pápai, Nagy L. (Kovács Z.), Nagy G., Nyitrai. Edző: Germán Ferenc.

Gönyü: Kolozsvári – Pankovics, Kugler, Mikli, Varga Cs.,  Karácsony, Kiss Z., Varga G., Csákvári (Bognár J., Rigó), Kovács G., Böcz B. Edző: Kertész Balázs.

Gsz.: Nagy L., Nyitrai, Töltősi, Kalcsó.

Sportszerű mérkőzésen a hazai csapat magabiztosan hozta a kötelezőt a helyenként jól játszó vendégekkel szemben.

Jók: Kalcsó, Schauer, Töltősi, Nagy L., ill. Pankovics, Karácsony.
Germán Ferenc: – Magabiztos győzelmet arattunk, helyenként már jó játékkal.

Kertész Balázs: – Megérdemelten nyert a Győrszemere.

DAC 1912–Lébény 0–0
Győr, 300 néző, V.: Ábrahám T.

DAC: Kiss A. – Tóth D., Horváth R., Magyaróvári, Korsós Gy., Kovács L. Kovács G., Kulcsár (Hécz), Nagy R. (Kő), Németh B., Czetti. Edző: Szepessy László.

Lébény: Szabados – Bencze, Nagy Sz., Sallai, Erdélyi, Kovács K. (Kollár), Czeitler, Lanzendorfen, Tóbiás, Sárközi (Ladiszlaidesz), Élő (Németh D.). Edző: Józsa Péter.

A hazai csapat már az első félidőben eldönthette volna a mérkőzést, de a nagy helyzeteik mellett még a megítélt büntetőt sem tudták értékesíteni. A szervezetten játszó Lébény nem érdemtelenül vitte el az egyik pontot.

Jók: Tóth D., Horváth R., Kiss A., Nagy R., ill. Szabados, Tóbiás, Lanzendorfen.

Szepessy László: – Az első félidei hatalmas mezőfölényünket nem tudtuk gólokra váltani, a helyzeteinket és a tizenegyest is kihagytuk. Kicsit tompán játszottunk, ez a harmadik heti közös munka eredménye, de ígérem, a hétvégére frissebbek leszünk és győzni megyünk Koroncóra.

Józsa Péter: – Nagyon értékes egy pontot szereztünk.

WHB-Ménfőcsanak–Öttevény 3–2 (1–1)
Győr-Ménfőcsanak, 200 néző. V.: Szabó Gy.

Ménfőcsanak: Köllő – Bognár, Kovács Á., Kovács M., Kertész, Németh B., Segovits, Polyák, Gajdos (Tóth M.), Korsós A. (Kövecses), Zách (Anduska). Edző: Mayer János.

Öttevény: Kollár – Wágenhoffer G., Molnár N. (Wágenhoffer Sz.), Bella, Virág (Kovács S.), Benkő (Keszthelyi), Peczár, Molnár B., Fodor P., Nagy L., Vígh. Edző: Ördög József.

Gsz.: Korsós A., Kertész, Segovits, ill. Vígh, Molnár B. Kiállítva: Polyák.

Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat az első félidőben volt jobb ellenfelénél. A második játékrész elején a Polyák kiállítása miatt tíz főre fogyatkozó hazai együttes óriási szívvel játszva harcolta ki a győzelmet a játékot tördelő, néha túl keményen futballozó vendégek ellen.

Jók: Segovits, Korsós A., Gajdos, ill. Vígh, Nagy L., Kovács S.

Mayer János: – Az ilyen mérkőzéstől lesz még több ősz hajszála az embernek, de a találkozó összképe alapján megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon jó csapat ellen.

Ördög József: – Egy durva, de az osztály színvonalát meghaladó iramú mérkőzésen nem érdemeltünk vereséget.

Jánossomorja–Kapuvár 1–5 (0–2)
Jánossomorja, 200 néző V.: dr. Egedy.

Jánossomorja: Bári – Szalai, Kopf, Fuhrmann, Hegedüs, Salamon, Tóth K., Cseri G., Sebők, Gaál, Pethő (Eke). Edző: Zalka Péter.

Kapuvár: Tüske – Kovács M., Licskai, Müller, Szabó P., (Markó), Horváth A., Péter, Kleizer, Szabó Á., Nicsenko, Varga I B. (Varga II B.). Edző: Varga József.

Gsz.: Hegedüs, ill. Nicsenko (2), Péter, Varga I B., Szabó P.

Az első negyedórában a hazai védők óriási hibáit kihasználva kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, akik végig jobban akarták a győzelmet és végül ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattak.
J
ók: senki, ill. Szabó P., Kleizer, Müller, Kovács M.

Zalka Péter: – Amit a legutóbbi mérkőzésen felépítettünk, azt most sikerült lerombolni. Közünk sem volt a találkozóhoz, megérdemelten nyert a Kapuvár.

Varga József: – Ezúttal végre sok olyan szituációt góllal fejeztünk be, amit az elmúlt hetekben elhibáztunk. Az előzetes elképzeléseinknek megfelelően remekül kontráztunk. Csendben, szerényen dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük.

Beled–Lipót-Pékség 0–5 (0–2)
Beled, 200 néző, V.: Vadász Cs.

Beled: Hegyi – Torma, Nagy Z., Szücs, Csorba, Molnár Z., Németh R., Horváth I., Kiss D. (Pó-
czik), Bödecs B., (Pinczés), Bödecs D. Edző: Farkas Ferenc.

Lipót: Endrődy B. – Bella, Litresics, Ásványi, Vojnisek, (Umathum), Tóth N., Sütöri, Magyar, (Zimonyi), Gál, Ködmön (Endrődy I.), Kiss Á. Edző: Horváth Tamás.

Gsz.: Sütöri (2), Gál (2), Kiss Á.

A minden csapatrészben jobb Lipót megérdemelt győzelmet aratott a lélektelenül és fegyelmezetlenül futballozó hazai csapat ellen.

Jók: senki, ill. mindenki.

Farkas Ferenc: – Nem elég, hogy jobb csapat a Lipót, még fegyelmezetlenek is voltunk.

Horváth Tamás: – Fontos és értékes győzelmet arattunk kitűnő játékvezetés mellett. Nagybetűs csapatként végeztük a dolgunkat.

I. G. Gasket-Rajka–Koroncó 2–1 (1–1)
Rajka, 150 néző. V.: Tóth-Toki G.

Rajka: Madácsi – Szabados, Baják, Régely (Banyár), Kovasich, Danovsky, Diviak, Novak (Józsa G.), Schmatovich, Gálik, Darázs. Edző: Cerovsky Péter.

Koroncó: Katona – Menyhárt, Török, Hegyi (Makkos), Bodó N., Dombi, Balázs, Dávid, Jakab (Tóth Sz.), Bodó M. (Sütöri), Kovács Z.. Edző: Makkos Tamás.

Gsz.: Baják, Danovsky, ill. Kovács Z. Kiállítva: Szabados, ill. Kovács Z.

A második percben kapott gól után nem esett kétségbe a rajkai csapat és végül fegyelmezett, jó játékkal, szerezte meg a három pontot.

Jók: Baják, Danovsky, Diviak, ill. Bodó N., Menyhárt, Dávid.

Cerovsky Péter: – Görcsösen játszunk hazai pályán, ezúttal is így történt. Az első támadás után gólt kaptunk, ettől még feszültebbé váltunk, de szerencsére sikerült nyernünk.

Makkos Tamás: – Le a kalappal a pályán maradt tíz játékos előtt. Egészen biztos, hogy teljes létszámban pontot szereztünk volna, de nyolcvanpercnyi emberhátrányt nem tudtunk elviselni.

Petőháza–Bősárkány 4–1 (2–0)
Petőháza, 200 néző, V.: Boda.

Petőháza: Bognár D. – Nagy K., Horváth S., Récsei B. (Ivanov), Nagy R. (Szabó Z.,) Ács, Böcskör, Farkas Cs., Horváth G. (Kovács G.), Szabó D., Hadarics. Edző: Takács Csaba.

Bősárkány: Németh I. – Szabó A., Farkas G., Buti, Soós, Nagy Á., Baán Sz. (Szeitz), Horváth R., Burián, Török (Horváth T.), Tóth T. (Baán R.). Edző: Horváth Norbert.

Gsz.: Hadarics (3), Szabó D., ill. Farkas G. Kiállítva: Nagy Á.

A mezőnyben egyenrangú csapatok küzdelmes mérkőzésén a rutinosabb hazai együttes az adódó lehetőségeit könyörtelenül kihasználva megérdemelten nyert.

Jók: Hadarics, Szabó D., Horváth S., Böcskör, Récsei B., ill. senki.
Takács Csaba: – A mindkét csapat számára fontos mérkőzésen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.

Horváth Norbert: – Nem értem, hogy játékosaim miért érik be a száraz kenyérrel, amikor ősszel már kóstolták a kaviárt.

Duna Takarék Megyei I. osztály 24. forduló.
2014. 04. 26., szombat
DAC 1912–Lébény 0-0.
2014. 04. 27., vasárnap
Petőháza–Bősárkány 4-1,
Nyúl–Csorna 1-1,
Rajka–Koroncó 2-1,
Jánossomorja–Kapuvár 1-5,
Beled–Lipót 0-5,
Ménfőcsanak–Öttevény 3-2,
Győrszemere–Gönyű 4-0.

Megyei II. o. Aranyhal Étterem Győri csoport 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Győrújfalu–Rábapordány 2-1.
2014. 04. 27., vasárnap
Táp–Győrújbarát 2-1,
Tét–Rábaszentandrás 1-6,
Bajcs–Pannonhalma 2-8,
Győrszentiván–Bácsa 2-0,
Töltéstava–Kóny 5-0,
Pér–Egyed 0-1,
Abda–Kajárpéc 3-1.

Megyei II. o. Orchidea Hotel Mosonmagyaróvári csoport 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Enese–Máriakálnok 1-1.
2014. 04. 27., vasárnap
Győrsövényház–Mosonszentmiklós 2-2,
Kunsziget–Hédervár 0-11,
Dunaszeg–Börcs 1-1,
Károlyháza–Győrzámoly 2-1,
Püski–Ásványráró 2-3,
Dunakiliti–Mosonszolnok 1-2,
Bezenye–Hegyeshalom 2-10.

Megyei II. o. Soproni csoport 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Répcementi–Újkér 6-1,
Egyházasfalu–Veszkény 1-5.
2014. 04. 27., vasárnap
Fertőendréd–Rábakecöl 5-3,
Szany–Mihályi 16-0,
Lövő–Vitnyéd 1-2,
Osli–Nagycenk 3-2,  
Babót–Iván 3-1,
Fertőszentmiklós–Hegykő 3-2.

Megyei III. o. Pálya Vasút Győr Kelet 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Győri AC–Győrszentiván II 4-1.
2014. 04. 27., vasárnap
Veszprémvarsány–Mezőörs 8-0,
DAC II–Nagyszentjános 7-1,
Bakonyszentkirály–Bakonyszentlászló 4-4,
Mindszentpuszta–Győrság 1-7,
Győrasszonyfa-Tarjánpuszta–Vámosszabadi 11-0,
Écs–Nyalka 3-0,
Bőny–Pázmándfalu 2-2.

Megyei III. o. Friss Víz Liga Győr Nyugat 21. forduló.
2014. 04. 27., vasárnap
Csikvánd–Tényő 6-0,
Felpéc–Koroncó II 3-1,
Sokorópátka–Ikrény 1-4,
Rábaszentmihály–Nádorváros 0-1,
Gyarmat–Abda II elmaradt,
Gyömöre–Rábapatona 1-2,
Szerecseny–Rábacsécsény 2-2.

Megyei III. o. Rajkai Takarék Mosonmagyaróvári csoport 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Rajka II–Hotel Lajta Park 0-1.
2014. 04. 27., vasárnap
Győrladamér–Várbalog 1-4,
Mosonudvar–Kimle 1-5,
Halászi–Darnózseli 2-5,
Mecsér–Mosonszentmiklós II 2-2,
Dunasziget–Újrónafő 3-1.
A MITE–Dunaszentpál mérkőzést május 7-én rendezik.

Megyei III. o. Rajkai Takarék Csornai csoport 23. forduló.
2014. 04. 26., szombat
Magyarkeresztúr–Szilsárkány–Pásztori 2-3.
2014. 04. 27., vasárnap
Jobaháza–Farád 1-3,
Csapod–Rábacsanak 2-3,
Kisfalud–Rábatamási 2-3,
Bágyogszovát–Markotabödöge 2-5,
Bodonhely–Szil 0-7,
Vág–Himod 2-5,
Barbacs–Bezi 3-1.

Megyei III. o. Soproni "A" csoport 21. forduló.
2014. 04. 27., vasárnap
Agyagosszergény–Fertőd 1-1,
Kópháza–Ágfalva 1-3,
Pereszteg–Répcevis 8-3,
Sopronkövesd–Sopronhorpács 1-2.

Megyei III. osztály, Soproni "B" csoport 21. forduló.
2014. 04. 27., vasárnap
Nagylózs–Und 8-0.
Sarród–SFAC 4-2,
Harka–Balf 0-12,
Fertőrákos–Zsira 8-0.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgó NB I - Nem változott a különbség a Loki és az ETO között

A hajdúságiak 5-0-s sikert arattak a Kecskemét felett, a győriek 1-0-ra nyertek az Újpest ellen. Tovább olvasom