Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

Megyei foci - Kiütötte a Csanak a DAC 1912-t

A hajrában mentett pontot a Rajka ellen a bajnok. Nehéz meccsen tudott nyert a Csorna.
Öttevény–Csorna 0–1 (0–0)
Öttevény, 100 néző. V.: Péter G.

Öttevény: Kollár – Wágenhoffer G., Bella, Molnár N., Virág, Király, Nagy L., Rácz (Ördög), Peczár, Molnár B., Vígh (Wágenhoffer Sz.). Edző: Ördög József.

Csorna: Lőre – Szabó A., Csonka, Fehér, Nagy Sz., Horváth A., Lajtos (Molnár G.), Kiss M. (Visy), Babics, Vörös Torma, Véghelyi (Varga T.). Edző: Varga Péter.

Gsz.: Babics.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat inkább a kontratámadásokra fektette a hangsúlyt. Kevés sikerrel, komoly gólszerzési lehetőség ugyanis nem alakult ki egyik kapu előtt sem.
A szünetet követően a vendégcsapat lépett fel támadólag. A 48. percben Varga T. szögletét Lajtos lőtte a kapu fölé.  Az 53. percben egy bal oldali csornai szöglet után Nagy Sz. lövését védte Kollár. A 65. percben Király veszélyes lövése suhant centiméterekkel a csornai kapu mellé. Két perccel később Varga T. jobb oldali szögletét Fehér fejelte a kapufára, majd  Horváth A. nagy helyzetből lőtt a hazai kapu fölé. A 90. percben egy gyors csornai kontratámadás után Babics lőtt a hazai kapuba. 0–1.
Összességében a kiegyenlített első játékrész után a második félidőben a vendégek nagyobb mezőnyfölénye győzelmet eredményezett.

Jók: Bella, Virág, Nagy L., Peczár, ill. Fehér, Horváth A., Babics.

Ördög József:  – A csapat nagyszerűen helytállt a jó erőkből álló Csorna ellen. Fájó dolog az utolsó percben elveszíteni egy mérkőzést.

Varga Péter: – A második félidőben jól játszottunk. Igaz, a gólt a végén szereztük, de egy jó csapat otthonában értékes győzelmet arattunk.

Kapuvár–Koroncó 0–2 (0–1)
Kapuvár, 200 néző. V.: Sándor.

Kapuvár: Tüske – Licskai L., Müller N., Varga II B., Szabó B., Horváth A., Kleizer, Horváth Cs., Szabó Á. (Varga I B.), Kovács M., Nicsenko. Edző: Varga József.

Koroncó: Katona – Török Sz., Hegyi M., Mészáros P., Bodó Sz., Závori G., Balás K. (Tóth Sz.), Dombi Á., Sütöri P. (Menyhárt A.), Kovács Z. (Jakab N.), Dávid. Edző: Makkos Tamás.

Gsz.: Balás K., Kovács Z.

Az első félidőben a mezőnyfölényben játszó vendégcsapat egy szabadrúgásgóllal szerzett előnyt. Bár a második játékrész elején a hazai együttes támadott többet, a Koroncó egy kontratámadás végén újabb gólt lőtt és összességében megérdemelten győzött.

Jók: Horváth A., Szabó P., ill. Katona, Závori, Török, Hegyi, Kovács Z.

Varga József: – Óriási csalódás számomra a csapat játéka. Úgy érzem, nem mindenki hitte el, hogy milyen komoly és nehéz a helyzet. Minden tekintetben sokkal többet kell tenni a három pontért.

Makkos Tamás: – Remek idénykezdet. Fegyelmezett játékkal kétséget sem hagytunk afelől, hogy ezúttal ki volt a jobb csapat. Bízom a hasonló folytatásban.

HG Logistic-Győrszemere–I. G. Gasket-Rajka 1–1 (0–0)
Győrszemere, 200 néző. V.: Baranyai.

Győrszemere: Takács – Töltősi (Nagy L.), Baracskai, Fajkusz, Kalcsó, Klement (Horváth B.), Lappints, Pápai, Nyitrai, Herold, Germán. Edző: Germán Ferenc.

Rajka: Madácsi – Gálik, Szabados, Baják, Darázs, Derdák, Régely (Józsa), Novak (Schmatovich), Diviak, Kovasich, Danovsky. Edző: Cerovsky Péter.

Gsz.: Germán, ill. Danovsky.

Kiállítva: Herold, ill. Kovasich.

Az emberhátrányban is jobban játszó és több helyzetet kialakító vendégek ellen az utolsó percekben sikerült pontot mentenie a listavezetőnek.

Jók: senki, ill. mindenki.

Germán Ferenc: – Kritikán aluli teljesítményt nyújtiottunk,  örülnünk kell a döntetlennek.

Cerovsky Péter: – Köszönöm a játékosoknak, hogy jól és taktikusan futballoztak a legerősebb csapat otthonában. Fontos pontot szereztünk.

Jánossomorja–Petőháza 3–1 (0–1)
Jánossomorja, 150 néző. V.: Juhász.

Jánossomorja: Bári – Szalai, Kopf, Cseri, Fuhrmann, Gaál, Hécz (Drobnitsch), Hegedűs, Salamon, Sebők (Szalka), Tóth K. (Eke). Edző: Zalka Péter.

Petőháza: Bognár – Nagy K., Horváth S., Szabó Z. (Kovács Galavics M.), Szabó D., Nagy R. (Dominek), Böcskör, Récsei B., Dancsok (Hadarics), Récsei J., Ács. Edző: Takács Csaba.

Gsz.: Szalka (2), Hegedűs, ill. Récsei B.

Már a 3. percben vezetést szerzett a vendégcsapat, amely után tovább növelhette volna előnyét, de Bári bravúrral védett. A második félidőben a Jánossomorja gyorsan egyenlített és végül jobb erőnlétének köszönhetően nyerte meg a találkozót. Ellentétes félidőket láthattak a szurkolók, de összességében megérdemelt hazai siker született.

Jók: Szalka, Hegedűs, Tóth K., Bári, ill. Nagy K., Récsei B.

Zalka Péter: – Két ellentétes félidőt láthattunk. A második játékrész alapján teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Takács Csaba: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de a második játékrész alapján a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Lipót-Pékség–Bősárkány 2–0 (1–0)
Lipót, 200 néző. V.: Czinder I.

Lipót: Endrődy B. – Bella, Ásványi, Litresics, Kiss Á., Tóth N., Vojnisek (Umathum), Sütöri (Zimonyi), Frick, Gál (Endrődy I.), Kalmár. Edző: Horváth Tamás.

Bősárkány: Németh I. – Tóth T. (Horváth T.), Buti, Farkas G., Török, Soós, Fekete Z. (Kajtár), Baán Sz., Baán L., Horváth R., Nagy Á. Edző: Horváth Norbert.

Gsz.: Frick, Sütöri.

A gólhelyzeteit kihagyó lipóti csapat keményen megdolgozott a győzelemért a jól futballozó Bősárkány ellen.

Jók: Endrődy B., Tóth N., Frick, Sütöri, ill. Németh I.

Horváth Tamás: – Az első félidőben ragyogó játékot játszottunk egy agresszívan letámadó ellenféllel szemben. Rengeteg helyzetet hagytunk ki, amivel már eldönthettük volna a mérkőzést. Gratulálok mindkét csapatnak.

Horváth Norbert: – Az első félidőben a Lipót játszott veszélyesebben, a másodikban pedig mi. A helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. A vereség ellenére gratulálok a csapatomnak.

Beled–Loland-Nyúl 1–2 (0–1)
Beled, 200 néző. V.: Radasics.

Beled: Gerencsér – Csorba, Nagy Z., Pinczés, Torma, Horváth I., Kiss D. (Póczik), Németh R. (Szücs), Molnár Z., Bödecs B., Bödecs D. Edző: Farkas Ferenc.

Nyúl: Varga I P. – Varga Z., Kapa Márkó, Németh G., Kapa Martin, Varga II P., Varga Zs., Kószás, Weiszdorn (Csorvásy), Rigó (Gayer), Forrás (Szilasi). Edző: Horváth Dénes.

Gsz.: Horváth I., ill. Rigó, Forrás.

Kiállítva: Nagy Z.

A vendégek korán megszerezték a vezetést, a hazaiaknak a második félidő elején sikerült egyenlíteniük. Végül szabadrúgásból Forrás állította be a végeredményt. A sokkal harcosabb, keményebb, jobban győzni akaró Nyúl megérdemelten nyert.

Jók: senki, ill. Varga Z., Forrás, Varga II P., Kószás.

Farkas Ferenc: – Nagyon sokat kell még javulnunk a megyei első osztályú tagságunk megtartásához. Gratulálok a Nyúlnak.

Horváth Dénes: – Hazai pálya, harcos ellenfél, tüzes nézők, így nagyon megbecsüljük a három pontot.

WHB-Ménfőcsanak–DAC 1912 5–0 (2–0)
Győr-Ménfőcsanak, 400 néző. V.: Vadász Cs.

Ménfőcsanak: Köllő – Bognár, Kun, Kovács M. (Anduska), Kertész, Kovács Á., Visy, Segovits, Németh B. (Iskum), Zách (Kövecses), Korsós A. Edző: Mayer János.

DAC: Kiss A. – Kurucz, Feczkó (Frikton), Korsós Gy., Magyaróvári, Nagy R. (Kovács G.), Hécz, Kovács L., Vados, Horváth R. (Czetti), Kulcsár. Edző: Korsós György.

Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. A jelenlévők Vizler Jenőre, a Ménfőcsanak korábbi játékosára emlékeztek.
A hazai együttes fokozatosan átvette a játék irányítását, amely a második félidőben gólokban is megmutatkozott, így a Ménfőcsanak ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott.

Jók: Kertész, Visy, Zách, ill. Hécz, Kovács L.

Mayer János: – Megérdemelt győzelmet arattunk. Azt hiszem, reális eredmény született. Remélem, hogy a DAC jövőre is a megyei első osztályban játszik majd.

Korsós György: – Gratulálok a Csanaknak és köszönöm, hogy rávilágítottak a hibáinkra.

Gönyű–Lébény 1–1 (0–0)
Gönyű, 150 néző. V.: Baán A.

Gönyű: Kolozsvári – Böcz B., Karácsony, Molnár T., Varga Cs., Kovács G., Kiss Z., Pankovics, Horváth G., Mikli G. (Csákvári), Bognár J. (Kugler). Edző: Kertész Balázs.

Lébény: Szabados – Czeitler, Sallai, Sárközi, Kovács K., Nemes, Tóbiás, Lanzendorfen (Élő E.), Nagy Sz. (Bencze), Szabó P. (Kollár J.), Erdélyi. Edző: Józsa Péter.

Gsz.: Varga Cs., ill. Kollár J.

A mezőnyben kiegyenlített játékot hozó első félidőben a hazaiak több ziccert is elhibáztak. A második játékrész elején a Gönyű gyorsan vezetést szerzett, de – érthetetlen módon – ez visszavetette az együttest és a vendégek egyenlíteni tudtak.

Jók: Varga Cs., Kiss Z., ill. Szabados,

Czeitler, Lanzendorfen, Sallai.

Kertész Balázs: – Közepes játékunk ellenére a kihagyott helyzetek bosszulták meg magukat.

Józsa Péter: – Jelen helyzetünkben ez egy győzelemmel felérő döntetlen. Gratulálok a csapatomnak.

Korábban

Összefoglalók, nyilatkozatok >>
Duna Takarék Megyei I. osztály 16. forduló
2014. március 1. szombat

Kapuvár - Koroncó 0-2 (Gsz.: Balás 34., Kovács Z. 66.)
U19: Kapuvár - Koroncó 0-1

Győrszemere - Rajka 1-1 (Gsz.: Germán 87., ill. Danovsky 77. Kiállítva: Herold 75., ill. Kovasich 45.)
U19: Győrszemere - Rajka 3-0 

2014. március 2. vasárnap
Öttevény - Csorna 0-1 (Gsz.: Babics 89.)

Gönyű - Lébény 1-1 (Gsz.: Varga Cs. 56., ill. Kollár 70.)
U19: Gönyű - Lébény 4-0

Ménfőcsanak - DAC 1912 5-0 (Gsz.: Kertést 27., 41., Feczkó (öngól) 60., Zách 69., Kun 73.)
U19: Ménfőcsanak - DAC 1912 4-1

Jánossomorja - Petőháza 3-1 (Gsz.: Hegedüs 51., Szalka 75. és 93., ill. Récsei 2.)
U19: Jánossomorja - Petőháza 1-3

Lipót - Bősárkány 2-0 (Gsz.: Umathum 72., ill. Baán 56.)
U19: Lipót - Bősárkány 2-4

Beled - Nyúl 1-2 (Gsz.: Horváth I. 51., ill. Rigó 7., Forrás 75. Kiállítva: Nagy Z. (Beled) 82.)
U19: Beled - Nyúl 4-0

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arcsérülést szenvedett Gulácsi

Megsérült vasárnap a Red Bull Salzburgot erősítő Gulácsi Péter, így nem szerepelhet a finnek… Tovább olvasom