Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Megyei foci - Csorna az élen - Nézze meg a tabellán a bajnokság végeredményét!

Íme a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2014/15-ös szezonjának végeredménye.


A bajnoki címet a Csorna szerezte meg, ők a következő időnyben újra az NB III-ban szerepelnek majd (a Győri ETO-val és a Mosonmagyaróvárral együtt így három Győr-Moson-Sopron megyei csapat lesz majd a harmadosztályban). Érdekesség, hogy a bajnokcsapat sikeredzője nem folytatja Csornán >>

Az NB III Nyugati csoportjából nem esett ki Győr-Moson-Sopron megyei csapat, így a Csorna "helyére" nem érkezik magasabb szintről egyesület.

A megyei II. osztályú bajnokságok győztesei jövőre a megyei I. osztályban indulhatnak (a győri csoportot a Győrszentiván, a mosonmagyaróvárit a Hédervár, a sopronit a Répcementi nyerte). Amennyiben az első helyezettek nem vállalják az indulást, a szövetség a második helyezetteknek kínálja fel ezt a lehetőséget, de a megyei I. osztály három kieső helyen végzett csapata, a Jánossomorja, a Fertőszentmiklós és a Petőháza megyei I. osztályú tagsága is megmaradhat.

A legvalószínűbb forgatókönyv az lehet, hogy a három másodosztályú bajnokságból három csapat jut fel az első osztályba, az I. osztályból pedig két csapat esik ki (a helyezések alapján a Petőháza és a Fertőszentmiklós).

A megyei I. osztály beosztásáról várhatóan július végén születhet döntés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az osztrák szinkronúszók ezüstérmet nyertek

Négy nappal azután, hogy a csapat három tagja buszbalesetet szenvedett, az osztrák szinkronúszók… Tovább olvasom