Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Megyei foci - Bajnokként marad az másodosztályban a Répcementi

A megyei másodosztály Soproni csoportjának bajnoka a Répcementi csapata lett. Császár Attila edző nagyon elégedett csapata munkájával és annak hátterével.
A Répcementi csapata nyerte az idei megyei másodosztályú bajnokságot a Soproni csoportban. A tabellán az első hetet leszámítva az egész szezonban az első helyen állt az együttes.

„Már nyáron a bajnoki címet tűztük ki magunk elé célul és ez lebegett a szemünk előtt a téli felkészülés alatt is, ez pedig mind mentálisan, mind pedig edzettség tekintetében megerősítette a csapatot" – kezdte az év végi értékelést Császár Attila edző.

A tréner szerint jó közegben dolgozhatott a csapat és így az edzések is remek hangulatban teltek.

A Répcementi bajnokcsapata nem tudja vállalni a feljebb lépést.
A Répcementi bajnokcsapata nem tudja vállalni a feljebb lépést.


„Nagyon egységes kerettel játszottuk végig ezt a szezont. A játékosok egymásért is küzdöttek, ez pluszmotivációt jelentett a mérkőzésekre való felkészülésben. Ez az egyik fő összetevője a sikerünknek. A rutinos labdarúgók mellett fiatalabbak is szerepet kaptak a pályán és ők is lendíteni tudtak a csapaton" – fogalmazott Császár Attila, aki szerint a tavaszi forduló első mérkőzésén aratott győzelem adhatott akkora lökést az együttesnek, ami egészen az utolsó találkozóig kitartott.

„A pontvadászat vége felé sajnos néhány döntetlen és pár vereség is becsúszott, de összességében nagyon jó sorozat van a hátunk mögött. Bár voltak kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosok a keretben, ez a győzelem az egész csapat érdeme. Köszönet illeti a klub elnökét, Takács Lajost is, aki kitűnő feltételeket biztosított az egyesület számára" – mondta végül Császár Attila.

Takács Lajos, a klub elnöke elárulta: a Répcementi jövőre is a második vonalban igyekszik a tabella elejére érni. A bajnokcsapat keretében nem várhatóak nagy változások. Senki nem igazolt el az együttestől, hárman azonban visszavonulnak a labdarúgástól, az ő pótlásukat nyáron igyekszik megoldani a klub.

„Nem vállaljuk a felsőbb osztályban való szereplést, mivel ott olyan feltételek vannak az utánpótlás-nevelés terén, amilyennek az ekkora települések nem tudnak eleget tenni. Az utánpótlás-nevelés bázisai az iskolák, de nálunk nincsenek. Az ifjúsági és a felnőttcsapat teljes szétválasztása lehetne a megoldás erre a gondra. A hosszú utazásokat sem tudnánk finanszírozni. A nagyobb települések egyesületeivel nem tudunk versenyezni, azonban bízunk benne, hogy jövő ilyenkor ismét bajnokcsapatot ünnepelhetünk" – zárta az értékelést a klub első embere.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárkányhajó - Hibátlanul teljesítettek a rábások

A Magyar Sárkányhajó Szövetség tízszemélyes magyar bajnokságán Fadd-Domboriban taroltak a győriek. Tovább olvasom