Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Megyebeli duó Európa trónján

Európa-bajnoki címet szerzett a győri Mikó Zsófia és a soproni Babos Tímea is Olaszországban.
Európa-bajnoki címet szerzett a győri Mikó Zsófia és a soproni Babos Tímea is Olaszországban a Bresciában rendezett kontinensviadalon. Tizenkét ország részvételével rendezték meg a 12 éves lányok teniszbajnokságát. A döntőben a horvát válogatottat győzték le.

A nemzetközi versenyen elsöprő magyar és részben megyebeli siker született. A Babos Tímea (SVSE), Mikó Zsófia (Győri Tenisz Club), valamint Bulgakova Vaszilisza (MTK) alkotta válogatott csapat ugyanis Gáspár Balázs szövetségi edző irányításával mindenkit megelőzve a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

A fiatal győri teniszező edzője, Berecz András a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a lányok az első napon az osztrákok, a másodikon pedig az angolok ellen arattak fölényes győzelmet, így csoportelsőként jutottak tovább. A folytatásban a házigazdák mellett a svájciakkal és a horvátokkal kerültek a négy közé.


Az olaszok elleni siker után a döntőben a horvát válogatottal találkoztak. Ellenük úgy győztek 2–0-ra, hogy a páros mérkőzés lejátszására már nem volt szükség. A győzelmeket a két megyénkbeli lány szállította. A trió a saját korosztályában idén még nem szenvedett vereséget.
Mikó Zsófia érthetően elégedetten nyilatkozott a nemzetközi versenyen elért kiemelkedő eredményről:

„ Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy Európa-bajnok lettem. A verseny helyszínén kiváló körülmények és barátságos emberek fogadtak bennünket. Négycsillagos szállodában laktunk, azaz az ellátásra semmi panaszunk nem lehetett. Autóval mentünk és már vasárnap este, az első mérkőzés előtt két nappal megérkeztünk Bresciába, így a verseny kezdetéig még városnézésre is szakítottunk időt. A pályák minőségével elégedett voltam, kemény borításún és salakon egyaránt játszottunk. Sok időm nincs a pihenésre, hiszen szeptember tizenhetedikén már Pozsonyban veszek teniszütőt a kezembe."

A megyei siker másik kovácsa, Babos Tímea az SVSE-t képviselte a magyar válogatottban. A soproni teniszező édesapja és egyben edzője, Babos Csaba irányítása mellett készült fel az Európa-bajnokságra.
„ Idén már rengeteg európai versenyen jártam, tehát tisztában voltam az erőviszonyokkal – mondta Babos Csaba. – Titkon reménykedtem abban, hogy a lányok megnyerik a versenyt. Zsó- fiával együtt jó formát mutattak, az országos bajnokság döntőjét például Tímeával egymás ellen játszották, de párosban is többször bizonyítottak. Az EB egyik legnagyobb esélyesei voltak. Nagyon örülök, hogy mindezt be is bizonyították."
Babos Tímeától megtudtuk: jó képességű csapattal utaztak el Olaszországba, és bár a mezőny elég erősnek tűnt, a siker nem volt váratlan. A válogatottba a ranglistán elfoglalt helyezés és az országos bajnokságon elért eredmények alapján kaptak meghívót. A trióban újoncnak számított Bulgakova Vaszilisza, az MTK versenyzője, ám ő is jó játékkal járult hozzá a sikerhez. A horvátok elleni döntőt egyébként szépszámú közönség tekintette meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kenesei ismétlésre készül

A magyar válogatott négygólos győzelmet aratott a máltai nemzeti tizenegy ellen. Tovább olvasom