Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Megverte az elsőt az utolsó

Kosárlabda - Tavaly még két osztály különbség volt a két együttes között.

SMAFC-NYME-Kanizsa DKK  55-53 (17-17, 6-14, 12-12, 20-10 )
Sopron, 300 néző V.: Sabáli L., Németh A.

SMAFC: DÁVID 4, TÓTH A. 6, FARKAS P. 8, KERÉKGYÁRTÓ , ISTVÁN 9. Cs.: FEJES K. 12/6, KLEMENCSICS 13/3,  KISRÉTI . 3, TAKÁTS., ZOTTL. A Kanizsa DKK legjobb dobói: Fekete Cs. 13/3, Varga Zs, Horváth B. 11-11.

Az előző szezonban még A-csoportos, most a B-ben listavezető Kanizsa kezdett jobban a sereghajtó soproniak ellen. A 8. perctől megnyugodtak a soproni lányok, a fordulatos nyitó negyed döntetlennel zárult. A második szakasz első felében a soproniak vezettek, ám a negyed közepén védekezést, és ritmust váltottak a vendégek, és egy 11-0-s rohammal jelentős előnyre tettek szert.

A második játékrészben inkább a küzdelem, a védekezés dominált, a 35. percig csak loholtak az egyetemisták a nagykanizsaiak után. Ekkor azonban Klemencsics triplája óriási lökést adott a SMAFC-NYME csapatának. Azt követően ugyanis Fejes még kétszer talált be 6,25-ös köríven kívülről, így a végjátékot 15:4-re megnyerő SMAFC óriási meglepetést okozva, megverte éllovas ellenfelét! Mindenki nagyon "odatettemagát", s aki nem volt eredményes, védekezésben segített a győzelem kivívásában, az NB I B-ben debütáló Kisréti pedig a listavezetőlegyőzésével mutatkozott be a felnőttek között.

Palkovits Tamás: Igazi csapatmunka volt! Sikerült védekezésben megvalósítani, amit elterveztünk, ennek köszönhetjük győzelmünket. Köszönjük szurkolóink biztatását!

Olvasóink írták

  • 1. jockey 2009. január 10. 12:52
    „Szép volt lányok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb igazolás: Neziri is az ETO játékosa

Labdarúgás - Újabb játékost igazolt le a Győri ETO FC. Péntektől a zöld-fehér keretet erősíti egy… Tovább olvasom