Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Megvan az első pont

Jól rajtolt a soproni női kosárlabda az országos bajnokság idei utolsó fázisán, a helyosztó mérkőzéssorozaton. A GySEV-RINGA csapata a vasárnap esti első találkozón saját otthonában legyőzte a címvédő riválist, s ezzel a három nyert mérkőzésig tartó csatában egy jelentős lépéselőnyt harcolt ki magának.
Tartottak néhány dologtól a GySEV-RINGA vezetői és szurkolói a MiZo-PVSK elleni bajnoki finálé első találkozóját megelőzően, ám szerencsére minden félelmük alaptalannak bizonyult. A soproniak fölényesen nyertek, 21 pontot vertek az első meccsen riválisukra. Persze a három nyert meccsig zajló döntő ugyanúgy 1 – 0-ra áll, mintha csak mondjuk 3 ponttal nyert volna Farkas Sándor együttese. Viszont az is igaz: a győzelem arányának, és annak, hogy ilyen magabiztosan nyert a GySEV, akár lélektani hatása is lehet a következő pécsi összecsapáson.
Elsősorban a pécsi csapattól tartottak, s a címvédő bizony alaposan rá is ijesztett a soproni publikumra, hiszen jó védekezésével, ügyes, taktikus, türelmes támadójátékával a 7. percben 16 – 7-re vezetett. A pécsiek az első hét percben tehát 16 pontot dobtak. A hátralévő 33-ban viszont csak 29-et...
Az első negyed hajrájában rendezte csapata kezdetben kissé összekuszálódott sorait Farkas Sándor. A játékrész végén a nehéz helyzetből – mint korábban oly sokszor – Balogh Judit vezérletével állt talpra a soproni együttes. A második negyed hajrájában Zirkova, a belelendülő és klasszisát igazoló Mujanovic, valamint a labdához rendre „ szerencsés kézzel " nyúló Bíró Eszter eredményes játékával meglépett, a harmadik negyedben pedig eldöntötte a meccset.
A GySEV-RINGA új szerzeménye, Razija Mujanovic játékát érdeklődéssel várta a publikum. Nos, a center igazolta klasszisát. Nem 15 szerzett pontja és 9 lepattanója volt a legnagyobb érdeme, hanem az, hogy az őrizetére bízott Szlobodanka Tuvic, a pécsiek amúgy Franciaországba tartó extraklasszis centere, a magyar bajnokság alapszakaszának legértékesebb játékosa pontot sem tudott dobni mellette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglepetés Monacóban: westes győztes

A skót az idényben eddig megbízhatatlannak és kissé gyengének bizonyult West-McLaren-Mercedes… Tovább olvasom