Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Megújul a nyúli sporttelep

Új edzővel próbál megkapaszkodni a megyei I. osztályban a Nyúl. A következő négy évben a taós pénzekből teljesen megújulna a falu sporttelepe.
Jelenleg a 15. helyen áll a megyei I. osztályban a Nyúl csapata, mely a közelmúltban ismét edzőt váltott. Tavaly novemberben Németh Miklóstól Hajszán Gyula vette át a szakmai munka irányítását, most pedig az ETO aranycsapatának egykori kiválóságát Horváth Dénes követte a kispadon.

Stecina Krisztián elnök a sporttelep bejárata előtt, a tervek szerint pár éven belül teljesen megszépül a hely.
Stecina Krisztián elnök a sporttelep bejárata előtt, a tervek szerint pár éven belül teljesen megszépül a hely.

A csapat már vele szenvedett 1–0-ás vereséget a második Lébény otthonában.

Stecina Krisztián klubelnök a váltásról így nyilatkozott: „Úgy ítéltük meg, hogy még időben vagyunk, egy esetleges újabb frissítés jót tesz a csapatnak. Közös megegyezéssel váltunk el Hajszán Gyulától, akinek sok sikert kívánunk a továbbiakban. Horváth Dénest jól ismerjük, s ő arra tett ígéretet, hogy felépít egy olyan csapatot, mely hosszú távon az osztály meghatározó együttese lehet. Tudni kell, hogy a tavalyi keretből mindössze ketten maradtak, egy teljesen új csapattal vágtunk neki ősszel a szezonnak. Nyilván az is benne van a pakliban, hogy kiesünk, de szeretnénk ezt elkerülni. Másodosztályú kitérő nélkül kívánjuk felépíteni a jövő csapatát."

A látványterven így néz ki Nyúl jövőbeli pályája, a településen bíznak benne, hogy az álomból valóság lesz.
A látványterven így néz ki Nyúl jövőbeli pályája, a településen bíznak benne, hogy az álomból valóság lesz.

Az elnök nemcsak a csapatról, a körülményekről is beszélt: „A sportklub a társasági adóból befolyt pénzekből komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervez az önkormányzat segítségével. Négy év alatt kétszázharmincmillió forintból teljesen megújulna a pálya és a környezete. Az első évben felújítanánk a jelenlegi öltözőépületet – ebben nagy segítség lehet Móricz Attiláné munkájának köszönhetően a LEADER-pályázatból várhatóan elnyert kilencmillió forint, melyből nyolc épületfel- újításra, egy pedig eszközbeszerzésre fordítható –, és egy 20x40 méteres méretű műfüves pálya építését is tervezzük.

Később a fejlesztési ütemtervnek megfelelően edzőpálya létesülne, a centerpálya is megújulna, az öltözőépületet bővítenénk és egy multifunkciós pályát is építenénk, melyen kosár-, kézi-, foci- és három teniszpálya lenne. Nyilván ezekhez a beruházásokhoz szükség lesz parkolóhelyekre is. Ezt a mostani pálya helyére tervezzük, s százhúsz autó fogadására lenne alkalmas" – tette hozzá a sportvezető, aki elmondta még, hogy mindezzel párhuzamosan továbbra is kiemelten kezelik az utánpótlásképzést, az erre fordítható taós keretet már fel is töltötték.

Olvasóink írták

  • 1. zrx_xzr 2012. április 07. 19:41
    „csak jo kocsma legyen :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz év után véget ért David Ginola és Gerard Houllier pere

Egy francia bíróság véget vetett David Ginola és Gerard Houllier 19 éve tartó ellenségeskedésének. Tovább olvasom