Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Megtalálták Schumacher kiesésének okát

A Ferrari alakulat mérnökei igyekeztek minél hamarabb felderíteni a Ferrari V8-as erőforrásánál keletkezett meghibásodás pontos okát, amely Michael Schumacher kiesését okozta a Japán Nagydíjon.
Mint ismeretes, a szuzukai versenypályán megrendezett legutóbbi versenyen, az élen autózó Michael Schumacher autójából a verseny 36-dik körében sűrű kékes füst kezdett gomolyogni, ami a Ferraritól egy kissé szokatlan módon motorhibára utalt. A német pilóta bármennyire is küzdött a nyolcadik VB címének megszerzéséért, ezúttal a technika végleg megmakacsolta magát.

A történteket követően a csapat azonnal visszatért főhadiszállására, hogy a maranelloi gyárban kielemezzék a történteket, illetve megtalálják a V8-as erőforrás meghibásodásának előidézőjét. Az olasz alakulat mérnökeinek munkája pedig nem volt hiábavaló, és sikerült lokalizálniuk a problémát: a szívószelep meghibásodása vezetett a Ferrari motor tönkremeneteléhez.

Felipe Massa estében is hasonló problémára gyanakodtak a sanghaji futamot követően, de végül bebizonyosodott, hogy más területen kellett keresni a motorhiba kiváltó okát.

A csapat szakembereinek kiváló munkájának köszönhetően tehát minden bizonnyal nem kell majd szembesülniük ilyen problémával az évadzáró Brazil Nagydíjon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Gladiátor magabiztos győzelme

Kiválóan sikerült a győri Gladiátor Akadémia rendezvénye. Az ökölvívó-rendezvény hazai sikerrel… Tovább olvasom