Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Megsérült a válogatott

Harmadik helyen végzett a Győri ETO KC csapata a Keszthelyen és Hévízen megrendezett Balaton-kupa nemzetközi kézilabdatornán. Az eredmény mindenképpen dicséretes az alakuló gárdától, hiszen a négy csoportmérkőzésből hármat megnyertek a győriek, csak a Ceglédtől kaptak ki.
A helyosztón aztán a Tatabányát verték meg Konkolyék. Érdekesség, hogy a remeklő ETO mögött végzett az Elektromos, a Százhalombatta és a Tatabánya is, akik a nyári átigazolás során inkább erősödtek, ellenben a zöld-fehérek kerete még mindig nem állt teljesen össze.
A tornán egyeztetett egymással Vanyus Attila, az ETO KC és Hajnal Csaba, a Fotex elnöke, s ez alapján úgy tűnik, hogy a tavaly már Győrött szerepelt Bakos Dávid, Nyikes Csaba és a két Horváth, Roland, valamint Szilárd az ETO-ban kézilabdázik a következő szezonban. Ugyancsak a zöld-fehérekkel kezdi a bajnokságot a fiatal Branko Oljacsa is.
A női csapattal kapcsolatos hír, hogy a válogatott edzőtáborában megsérült Mehlmann Ibolya. A fiatal átlövő részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, felépülése előreláthatólag három hét, így szeptember végén lesz csak újra százszázalékos.
 
Az ETO KC értesíti szurkolóit, hogy munkanapokon reggel kilenc órától délután fél négyig vásárolhatók meg az éves bérletek. A korábbi tulajdonosok saját helyükre szeptember 5-ig válthatják meg a belépőket.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány tehát a csütörtöki, pénteki és szombati, Norvégia elleni tesztmérkőzéseken a Graboplast-ETO-ból Görbicz Anitára, Kindl Gabriellára és Lovász Zsuzsannára számíthat.
Ennél is több győri lesz viszont a finnországi junior Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottban. Kovács Péter edző a kontinensbajnokságon a tavalyi vb-ezüstérmes Petróczi Viktória mellett Herr Orsolyát, Mörtel Renátát, Bódi Bernadettet és Szórádi Katalint válogatta be az utazó keretbe. Szintén csapattag a Pécsre kölcsönadott, s szintén vb-második Kári-Horváth Renáta, valamint Jenőfi Katalin is.
A magyarok a csoportmérkőzések során Spanyolországgal, Litvániával, Finnországgal, Svédországgal és Romániával mérkőznek. A hatos csoport első két helyezettje az érmekért, a többiek az 5–12. helyért játszanak tovább.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagy vállalkozás résztvevői

A 13. Bécs–Budapest Szupermaraton 350 kilométeres távjának októberben a Széchenyi István… Tovább olvasom