Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Megsérült a kapus

Kellemetlen esemény zavarta meg a soproniak keddi edzését, megsérült Takács Tamás. A kapuvédő elmondta, kapura lövési – illetve védési – gyakorlat közben egy lövésnél kitámasztott, majd a támasztás irányával ellentétes oldalra vetődött, ám közben letapadt a lába.

Sopronban gyorsan elvégezték az MR-vizsgálatot, majd szerdán Székesfehérvárra utazott, ahol a térdsérülések specialistája, dr. Abkarovits Géza tüzetesen megvizsgálta. Kiderült, Takácsnak porcleválása van. Délután artroszkópos beavatkozáson esett át, reméli, másfél hét múlva már edzésbe állhat.

Takács Tamásnak látogatója is akadt a fehérvári kórházban: Magasföldi József ugrott be hozzá, akinek soproni jövője továbbra is bizonytalan. A támadó érdeklődésünkre elárulta, tárgyalnak az ügyében, és nem kizárt, hogy ősszel is csapattársa marad az általa meglátogatott soproni kapuvédőnek...

Az ukrán csapat ellen több fiatal játékost tesztelt Détári: Dlusztus Andrást, az U19-es válogatottban az írországi selejtezőn szereplő Gyömbér Gábort, valamint a Bőcsről érkező Fekete Viktort. A betegsége után lábadozó Grósz Róbert talán már ma, a sérült Horváth András pedig a jövő hét elején állhat edzésbe a soproniaknál.

Szoros eredmény
FC Sopron–Zorija Lugansk (ukrán) 1–2 (0–1)
Bük, 200 néző. V.: Király.
Sopron: 1. félidő: Holczer – Csikós, Sifter, Györe, Fodor, Fehér, Zana, Pintér, Ködöböcz, Dancs, Sira.  2. félidő: Fentős – Farkas A., Dlusztus, Giura, Horváth T., Hullám, Csontos, Gyömbér, Fekete, Freud, Birtalan (Guttmann). Gsz.: Giura (11-esből), ill. Vorobej, Novickij.
Pénteken este fél 8-tól Krensdorfban a fiatalok és a próbajátékon lévő futballisták a Mattersburg amatőr együttesével játszanak edzőmeccset, szombaton pedig délelőtt 11 órától Osliban egy hírverő meccsen lép pályára a gárda, délután pedig Ausztriában – a pontos helyszín még nincs meg – a román Craiova ellen.

Détári Lajos – aki egyébként még nem írta alá szerződését, de mint mondta, nála az adott szó és a kézfogás fontosabb, mint egy darab papír – érdeklődésünkre elmondta, a hét végén vagy a jövő hét elején dönti el a szakmai stáb, hogy a próbajátékon lévő futballisták közül ki marad, s kire nem lesz szükség Sopronban, de úgy érzi, jó úton indult el, s halad a társaság.

Botár László

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriába tart a kétszeres bajnok

Egy éve szoros küzdelemben hódította el a bajnoki címet a Győr Sharks együttese, ezúttal viszont sokkal nagyobb fölénnyel győzte le ellenfelét a csapat. A 42–12-es diadal mutatja, hogy mind támadásban, mind védekezésben remek teljesítményt nyújtottak a győriek. Tovább olvasom