Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Megnőtt az étvágy a Bakonyalján

Az első helyen várja a tavaszi folytatást a Veszprémvarsány labdarúgócsapata a megyei első osztályban.

Úgy tűnik, hogy az anyagi gondok csak részben oldódtak meg. Tizenegy győzelemmel, két döntetlennel, két vereséggel, azaz harmincöt ponttal végzett az első helyen a Veszprémvarsány. Az ötven rúgott góljuk mellett húsz alkalommal került a kapujukba a labda, és ez döntőnek bizonyult a végelszámolás során. Az Abda együttesét ugyanis a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg.

Szűr Gyula, az egyesület elnöke természetesen elégedett a csapat őszi teljesítményével. Elmondta: a bajnokság előtt a kiesés elkerülése volt az elsődleges cél, ehhez képest őszi elsők lettek, így a futballisták minden dicséretet megérdemelnek.

A jó szereplés ellenére egy belső védőt és egy támadó középpályást mindenképpen szeretnének igazolni. Úgy néz ki, hogy a harmadosztályú Veszprémtől érkezik egy olyan játékos, aki biztosan komoly erősítést jelent majd. Az elnök a bajnokság befejezése után a dobogón szeretné látni a Veszprémvarsányt, a csapat távolabbi jövője egyelőre még nem foglalkoztatja. Most elsősorban a tavaszi mérkőzésekre kell koncentrálni.
A Kisalföld hasábjain korábban már beszámoltunk arról, hogy Veszprémvarsányban a remek őszi teljesítmény ellenére komoly anyagi gondokkal küzdenek. Nos, az elnök szerint a pénz nagy részét sikerült előteremteni, így minden bizonnyal végig tudják játszani a tavaszi szezont.

A bakonyi szurkolók örömmel emlékezhetnek vissza a Nagyszentjánoson aratott fölényes, hétgólos győzelemre vagy az utolsó fordulóban a Győrszentiván elleni ötgólos diadalra. Wágenhoffer Szabolcs egymaga tizenöt találattal járult hozzá a csapat sikereihez, amivel egyben házi gólkirály lett, és az egész mezőnyt tekintve is csak a Győri Elektromos támadója, Tollár Norbert előzi meg a góllövőlistán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyértelmű fölény

Bő két percig tudta a Foton tartani a lépést a lényegesen jobb erőkből álló MKB-val.  Tovább olvasom