Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Meglepő soproni vereség

Az NB III-ban az ETO B és a Kapuvár is döntetlent játszott, a Sopron B viszont kikapott Vépen.
Kapuvár - Hévíz 2-2
Kapuvár, 150 néző

Gsz.: Böcskör, Áder, ill. Páli K., Kleizer (öngól).

A 6. percben vezetést szereztek a vendégek. Egy jobb oldali szöglet után kapu előtti kavarodásból Páli kotorta be a labdát öt méterről a kapuba. 0–1. A 13. percben Végh húzta meg a jobb oldalon, majd középre ívelt, és a középen álló vendéghátvéd kezére pattant a labda.

A megítélt büntetőt Böcskör vágta nagy erővel a bal sarokba. 1–1. A 25. percben egy vendégszöglet után Kleizer rosszul számította ki a labda ívét, így a saját kapujába öklözte azt. Öngól. 1–2. Már úgy nézett ki, hogy marad az 1–2-es végeredmény, de a 93. percben sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak. Egy jobb oldali szögletet Böcskör ívelt a hosszú oldalra, Tóth B. középre lőtt és az érkező Áder szemfülességének köszönhetően a hálóba csorgott a labda. 2–2.

A mérkőzés összképe alapján igazságos eredmény született, de a rendkívül jól küzdő hazaiak kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna.

Bencsics Tamás: – Gratulálok a csapatnak a második félidei hozzáállásához, a sírból hoztuk vissza a meccset.

Glázer Róbert: – Igazságos döntetlen született egy gyenge mérkőzésen, sok sikert kívánok a Kapuvárnak.

******************************

Győri ETO FC B - Tapolca 1-1 (0-1)
Győr, 100 néző

Gsz.: Csermelyi, ill. Csáki.

A 44. percben Csáki lefordult Kiss Zsoltról, távoli lövése Molnár P. mellett a hálóban kötött ki. 0–1. 70. p: Lappints passzát Csermelyi lőtte a hálóba. 1–1.

Szakadó esőben a mérkőzést végigtámadó Győri ETO ellen egy kontrából vezetést szerzett a Tapolca, melyet a második félidőben csak kiegyenlíteni tudott a hatalmas mezőnyfölényben játszó hazai csapat.

Klement István: – Ez az időjárás a végig védekező csapatnak kedvezett.

Lázár Szilveszter: – Színvonalas mérkőzésen elhoztunk egy pontot a még gólt sem kapó Győrtől.

******************************

Vép - FC Sopron B 4-3 (3-1)
Vép, 200 néző

Gsz.: Joó (2), Borsi, Kivicsi, ill. Zana (2), Reinhardt.

A 2. percben Joó lépett ki és 8 méterről a kapuba gurított. 1–0. Három perc múlva Borsi a védőket megelőzve talált a hálóba. 2–0. A 8. percben egy kapu előtti kavarodás után Joó hamarabb eszmélt és növelte a hazai előnyt. 3–0. A 22. percben Zana szépített. 3–1. Az 55. percben ismét Zana volt eredményes. 3–2. A 65. percben az előretörő Reinhardt révén egyenlített a Sopron 3-3. A 82. percben egy hatalmas védelmi hibát követően Kivicsi újból előnyhöz juttatta a hazai gárdát, s mint később kiderült, győztes gólt szerzett 4-3.

Mire „felébredt" és elkezdett futballozni a jórészt élvonalbeli labdarúgók alkotta soproni együttes, már három góllal elhúzott a forduló előtt sereghajtó vépi gárda. Összejött aztán az egyenlítés, ám egy óriási hiba miatt nem sikerült a soproniaknak még pontot sem szerezniük.

Végh Tibor: – Teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női futball: papírformavereség Szombathelyen

Megyénk NB II-es csapatai se nyertek a legutóbbi fordulóban, a győri Dózsa Pécsett, a Fészek… Tovább olvasom