Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Meglepetéssel zárták az őszt

Õsszel a kilencedik helyen zárt a bajnokságnak alaposan kicserélõdött játékoskerettel nekivágó Mosonmagyaróvári .

Ősszel a kilencedik helyen zárt a bajnokságnak alaposan kicserélődött játékoskerettel nekivágó Mosonmagyaróvári TE az NB II Nyugati csoportjában. Az együttes célja, hogy a bajnokság végén az első hat hely valamelyikén végezzen. A Lajta-partiak 15 mérkőzésből hatot nyertek meg ősszel, két pontosztozkodás mellett hétszer kellett vesztesként elhagyniuk a játékteret. Ez a teljesítmény végül a kilencedik hely megszerzéséhez volt elegendő a szezonban. Érdekesség, hogy az együttes hazai környezetben és idegenben is 3–3 győzelmet szerzett, tehát nem jelentett különösebb előnyt a hazai pálya.

Ezt bizonyítja, hogy míg idegenben négyszer, Mosonmagyaróvárott háromszor kaptak ki. A gárda a szezonban 24 gólt szerzett, ellenben 31-et kapott. A visszatért Kertész Balázs talált legtöbbször az ellenfelek kapujába. A 11 gólt szerző támadó ezzel a teljesítménnyel a Nyugati csoport góllövőlistájának második helyén zárta az őszt. Laki Ba l á z s és Rompos József egyaránt 4–4 gólt lőtt, Schafranek Ádám, Szabó Gergely, Szabó Levente, Szabó Renátó és Tímár Szabolcs 1–1 találattal segítette csapatát. Sokan távoztak és sokan is érkeztek a szezon kezdete előtt, szinte teljesen új csapatot kellett építeni – emelte ki értékelésében Soós Imre, az együttes fiatal, ambiciózus szakvezetője.

„Az elsődleges célkitűzés az első hat helyezés valamelyikének megszerzése volt – kezdte az edző. – Persze tudtuk, hogy ezt ősszel nehéz lesz elérni, hiszen nagy volt a mozgás az egyesületnél. Forrai, Király, Szakáll, Gordian, Sipos, Takács L., Faragó, Vén és Koltai is távozott tőlünk, Kertész, Szabó L., Kovács Sz., Rompos J., Rompos R., Laki, Peczár, Horváth A. és Csintalan érkezett hozzánk. Amellett, hogy be kellett építeni az újonnan érkezett labdarúgókat, egy új játékrendszert kellett begyakorolni. Az is problémát jelentett, hogy egy héttel a bajnoki rajt előtt tudtuk meg, hogy mégis elindulhatunk a másodosztályban." Nem csoda, hogy elég hullámzó volt az együttes szezon eleji produkciója. „A huszonegy éves átlagéletkornak megfelelően bizony sokszor hiányzott a rutin és a tapasztalat. Ha kikaptunk, akkor nagyon kikaptunk, mert volt olyan meccs, ahol nulla-háromnál, emberhátrányban is úgy mentünk előre, mintha mi vezettünk volna." A hullámvölgyből a hetedik fordulóban került ki az együttes.

 „Idegenben győztük le a Hévízt, ez lökést adott, mert ezzel együtt az ezt követő három mérkőzésen összesen tíz pontot és kilenc gólt szerzett a csapat. Sajnos ezután olyan mérkőzések következtek amelyeken sérülések és eltiltások miatt a meghatározó játékosok nem léptek pályára." Kertészék viszont remekül zárták a szezont, meglepetésre az utolsó meccsükön legyőzték az egész ősszel remekül futballozó Siófokot. Az őszi teljesítménnyel ezzel együtt nem teljesen elégedett az edző. „Nem tudok elégedett lenni, hiszen maximalista vagyok. Persze belátva a már említett problémákat, csakúgy, ahogy az elnökség, elfogadhatónak értékelem a szezonbeli teljesítményt. Remélem, ez után az ősz után egy szebb tavasz következik a klub életében." Több labdarúgó nyújtott az átlagnál jobb teljesítményt. „Elsősorban Kertész Balázst említeném. Házi gólkirályjelöltünk a csoport góllövőlistáján is előkelő helyen szerepel, de ki lehet emelni Szabó Leventét, Rompos Józsefet, Laki Balázst, akik mind sokat tettek hozzá a csapat eredményességéhez." Két játékostól már megváltak Mosonmagyaróváron.

„Tímártól és Fodortól elköszöntünk. Rajtuk kívül egy-két poszton még előfordulhat változás. Úgy fest, fiókcsapata leszünk a Győri ETO FC-nek, így onnan is érkezhetnek labdarúgók, de mellettük szeretnénk saját utánpótlásunkra is támaszkodni. Tavaly több fiatal tehetség, Burkus M., Salamon, Németh I. és Szabó R. is bemutatkozhatott." A csapat céljai változatlanok, s már elkészült a felkészülés programja is, amelyben komoly ellenfelek várnak a Lajta-partiakra. „A bajnokságvég ére szeretnénk az első hat között végezni. Jövő szerdán Győrben az ETO-val találkozunk, majd megmérkőzünk az SVSE, a Bajcs, a Koroncó mellett a Dunaújvárossal, a Ferencvárossal, az FC Sopronnal, a Slovan Bratislavával és az Artmediával is."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter bevette Odesszát

Lékó Péter számára kiválóan indult a 2007-es versenyidény. A nemzetközi nagymester megnyerte az Odesszában megrendezett rapid Világkupát, remek játékkal. Az ukrajnai győztessel már Szegeden beszélgettünk.– Talán egyszer, még évekkel ezelőtt indult ilyen jól egy év számomra, amikor a Budapesten megrendezett bemutató páros mérkőzésen legyőztem Halifmant. Tovább olvasom