Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Megkezdődött Reszeli pere

Miskolcon elkezdődött a csalással is megvádolt Reszeli Soós István pere.

Tavaly decemberben emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség jelentős kárt okozó csalás miatt Reszeli Soós István, a Győri ETO FC jelenlegi szakmai igazgatója ellen, aki korábban a diósgyőri futballklub ügyvezetője volt.  Akkor dr. Martossy György, a megyei főügyészség sajtóreferense a Kisalföld érdeklődésére elmondta, hogy tavaly szeptemberben csődbűntett miatt is perbe fogták Reszeli Soós Istvánt, s a bíróság várhatóan az év elején tárgyalja majd a két ügyet.

A Borsod Online információi szerint tegnap el is kezdődött az eljárás, amelyen a bíró zárt tárgyalást rendelt el.

A szakmai igazgató jogi képviselője azzal érvelt, hogy Reszeli Soós István emberi méltósághoz fűződő jogait sértené, ha a perre a nyilvánosság előtt kerülne sor. Az ügyvéd arra hivatkozott, hogy a bíróság épülete előtt néhány, feltehetően DVTK-szurkoló várta ügyfelét, ahol durván, becsületsértően szidalmazták, s valaki majdnem le is köpte őt. A bíró helyt adott az indítványnak, és ettől kezdve a tárgyalás már zárt ajtók mögött folytatódott.

Reszeli Soós István az üggyel kapcsolatban csak annak lezárulta után kíván nyilatkozni, jogi képviselője viszont készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Dr. Kollár Károly elmondta, hogy a vádirat ismertetése után Reszeli Soós István meghallgatásával kezdődött el a tárgyalás, ügyfele természetesen cáfolta az ellene felhozott vádakat.

„Ezután több tanú meghallgatásával folytatódott az eljárás – fűzte hozzá a jogi képviselő –, s úgy ítélem meg, hogy ezek a beszámolók alátámasztották Reszeli úr tanúvallomását. Úgy gondolom, azt kell világosan látni, hogy ennek az eljárásnak nem az a tárgya, hogy ügyfelem ártott-e valamelyik futballklubnak, Reszeli Soós István ugyanis bizonyos adatszolgáltatási és elszámolási vitába keveredett, amelynek másik főszereplője nem is a diósgyőri futballklub. A futballszurkolóknak tudniuk kell, Reszeli úr nem tett semmit a sport, a labdarúgás ellen."
Dr. Kollár Károly hozzátette, a meghallgatások után elhalasztották a tárgyalást, ő, valamint ügyfele bizakodva várják a minden bizonnyal május végi folytatást.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új klub Győrött

GyőrAréna Futballklub néven utánpótlás-nevelő egyesület alakult a megyeszékhelyen. Tovább olvasom