Kisalföld logö

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Meghiúsult olimpiai részvételi esély

Bauer Rudolf után Sastin Mariann lehetett volna a második mosonmagyaróvári színekben induló versenyző az olimpiai játékok történetében.

„ Az athéni olimpián az 59 kilogrammos súlycsoport nem szerepel a női birkózás olimpiai műsorában." Ez a bejelentés oszlatta szét a levéli Sastin Mariann ötkarikás álmait, pedig New York-i eredménye alapján eljuthatott volna Athénba. A mosonmagyaróvári Delta SE reménysége, a húszesztendős Sastin Mariann, a dzsúdósból lett birkózónő egyre jobb eredményeit látva, tavaly kitűzte maga elé a célt: kijut az augusztusban kezdődő athéni olimpiai játékokra.

Ennek érdekében hetente négyszer utazott a fővárosba birkózóedzésre, s napi három gyakorlással készült. A New York-i világbajnokságon aztán a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett: az 59 kilogrammosok között negyedik helyezést ért el. Az első öt birkózó pedig automatikusan kvalifikálja magát az ötkarikás játékokra. Ám időközben kiderült: ez a súlycsoport nem szerepel az olimpia műsorán: csak a 48, 55, 63 és 72 kilósok indulhatnak.

Bauer Rudolf óta senki

Hiába választották meg a tavalyi év legjobb felnőtt női birkózójának, s hiába jelenleg a legeredményesebb hazai versenyző, Mariannak fogynia kellett. Tavasszal az 55 kilogrammosok között is megpróbálta megszerezni a kvótát. Ez azonban nem sikerült sem neki, sem egyetlen magyar birkózónőnek. A Lajta partjáról egyébként legutóbb Izsák Éva kerékpáros szerepelt olimpián, ám ő sem Mosonmagyaróvár, hanem a győri MÁVDAC színeiben. A városnak is nagy siker lett volna Mariann esetleges indulása, hisz eddig egyetlen olimpikonnal büszkélkedhetnek: Bauer Rudolf 1990-ben Párizsban a Mogaacot képviselte. Nem is akárhogyan: diszkoszvetésben aranyérmet szerzett. Mariann nem titkolja csalódottságát, ám most már minden energiájával a 2008-as olimpiára készül.

Földhöz vágta a fiúkat

– Bíztam benne, hogy sikerül eljutnom Athénba, így most egy kicsit szomorú vagyok – kezdte a birkózóreménység. – Korábban arról volt szó, hogy a tavaszi két válogatóverseny közül az egyikre én utazhatok. Hazai vetélytársam azonban legyőzött egy csepeli versenyen, s mindkét megmérettetésre őt küldték, ám neki sem sikerül kiharcolnia az ötkarikás részvételt. Itthon, Levélen mindenki tudott terveimről: jólesett, hogy megállítottak az utcán, s kérdezgettek esélyeimről. Igaz, emlékeztek rám: már gyerekkoromban is gyakran földhöz vágtam a velem egykorú fiúkat. Volt is néhány beírásom emiatt – meséli mosolyogva Sastin Mariann. – Aztán – hogy levezessem a bennem rejlő energiákat – dzsúdózni kezdtem, majd innen tértem át a birkózásra. Két testvérem bár büszke rám, ám ők nem sportolnak.

„ Négy év múlva ott lehetek Pekingben"

– Négy év múlva már nem biztos, hogy mosonmagyaróvári színekben versenyzem. Jövő hónapban felvételizem a budapesti államigazgatási főiskolára. Ha felvesznek, akkor új klubot kell keresnem. Úgy tudom, az athéni olimpia után módosítják a női birkózás súlycsoportjait, így nem kell fogyasztanom, valószínűleg továbbra is 59 kilogrammban próbálkozom. Megfelelő felkészüléssel négy év múlva ott lehetek Pekingben – mondta Sastin Mariann.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosztovojt hazaküldték

Az orosz válogatott egyik legrutinosabb tagját, Alekszander Mosztovojt fegyelmi okok miatt azonnali… Tovább olvasom