Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Meghatóan őrzik az emlékét

Hat évvel ezelőtt hunyt el Portugáliában Fehér Miklós, az ETO korábbi válogatott labdarúgója. Édesapja először nyilatkozott arról, hogyan élte át a tragédia napjait, s miképp volt ereje ezen felülemelkedni.
Mintha megállt volna az idő. Így érzi és gondolja idősebb Fehér Miklós, mert ahogy mondja, hiába telt el pontosan hat esztendő azóta a bizonyos nap óta, a tragédia, ami őt és családját akkor érte, olyan, mintha tegnap történt volna.

– Fáj, még mindig nagyon fáj – árulja el az édesapa, aki próbálja valahogy feldolgozni a feldolgozhatatlant. Mert szerinte is muszáj valahogy továbblépni, a mindennapok feladatába burkolózva eljutni addig, amíg a fájdalom aztán lassan átalakul egyfajta szomorú, mégis megnyugvást jelentő emlékké.

Fehér Miklós, az ETO FC volt válogatott csatára 24 évesen, 2004. január 25-én televízónézők milliói szeme láttára esett össze a portugál Benfica játékosaként a Guimaraes elleni találkozón. A fiatal futballista nem sokkal később a kórházban hunyt el.

Idősebb Fehér Miklós nem tagadja, csaknem belerokkant ebbe. Ma már azért tud róla beszélni, igaz, udvariasan megkér, ha lehet, csak délután zavarjuk, mert ugyan gyakran mennek ki a temetőbe, ez az a nap, amikor mindenképpen meglátogatják a szabadhegyi sírkertet.

– Még van egy kis dolgom, aztán hamarosan indulunk Mikihez a feleségemmel – mondja, s így későbbre beszélünk meg találkozót a szabadhegyi családi kisvendéglő melletti emlékházban.

Ott valóban úgy tűnik, hogy megállt az idő. Az emlékhelyen mezek, sálak, relikviák, mind-mind ugyanúgy hirdetik Miklós emlékét, ahogy azt a szülők pár évvel ezelőtt megálmodták.

– Jönnek még látogatók? – tesszük fel a kérdést az édesapának.

– Meglepően sokan. Nincs olyan hét, hogy ne kelljen kinyitnunk a házat. A múlt héten portugálok voltak itt. Budapesten laktak, de eljöttek Győrbe is, mert tudták, hogy itt van ez a múzeum. Hoztak is egy képet a fiamról – mutatja a bekeretezett fotót.

– Volt ereje újra megnézni a felvételt, ami aznap készült?

Csak egyszer, útban a kórház felé láttam a képeket. Akkor, amikor megtörtént a baj, de soha többet nem nézem meg. Képtelen lennék rá.

– Ennyi idő után hogy látja, lett volna esély arra, hogy Miklós életben maradjon?

– Amikor rosszul lett, nagyon gyorsan, fél perc alatt odaértek hozzá, minden segítséget megkapott, amit lehetett. Egyébként rengeteget gondolkodtam ezen, lehet, ha nem játszik azon a mérkőzésen, elképzelhető, hogy még mindig itt lenne közöttünk.

– Nyilván járt már azóta Lisszabonban, ahol Miklós futballozott.

– Persze, és megható látni, ahogy ápolják az emlékét. Mindig, különösen az évfordulókon sok virág van a szobrán, amit a klub az ő emlékére állított. A városban ilyenkor minden évben szentmisét tartanak. Nagyon szerették őt Portugáliában.

– Győrben a Bercsényi-iskolában is szobor őrzi Miklós emlékét, róla nevezték el az ETO akadémiáját, évente tornákat rendeznek a tiszteletére. Jelent az megnyugvást, hogy itthon sem felejtették el?

– Óriási dolog, hogy a futballkollégiumot róla nevezték el, mert így biztosan fennmarad a neve. Hogy a szabadhegyi iskolában, ahol tanult és a városban évente emléktornát rendeznek, és hogy a Bercsényiben is ott áll a szobra. Mindez nagyon sokat jelent és hálásak is vagyunk érte, mégis azt kell mondanom, valahol mégsem enyhít a fájdalmon, amit még mindig érzünk. Van még egy gyermekünk, aki – nem könnyű – tartotta, tartja bennünk az erőt.

– Ő most ott él, ahol korábban a testvére futballozott. Nem volt nehéz éppen Portugáliába elengedni?

– Nem volt egyszerű dolog, de nem tehettünk mást. Nemcsak azért, mert már felnőtt, hanem mert tiszteletben tartottuk a döntését. Úgy gondolta, hogy kint szeretne élni és pont ott, ahol Miklós tette. Sikeres, jól érzi magát abban a közegben és ez számunkra is nagyon fontos.

– Ahogy arról a Kisalföldben is írtunk, nemrég elvégzett egy edzői tanfolyamot, s szerepet vállalt az ETO élvonalbeli futsalcsapatának irányításában. Más egy ilyen tragédia után lehet egy életre elkerülte volna még a futballpályák környékét is.

– Amikor a fiam meghalt, mindentől elszakadtam. A focitól is. Nem néztem meccseket, nem jártam ki mérkőzésekre. Lehet, nagy szavaknak tűnnek, de mivel gyakran kérdezte, miért nem edzősködöm, tartozom neki annyival, hogy megpróbálok visszajutni a labdarúgás vérkeringésébe. Aki ismer, tudja, hogy a foci volt és lesz a mindenem. A futball közegében nőttem fel s most talán már ebbe is öregszem bele.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ronaldinho és Jar Jar: sportolók és hasonmásaik

Ronaldinho és JarJar, Egervári és Hannibal, Superman és Zanetti. Sztársportolók és hasonmásaik,… Tovább olvasom