Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Meghalt Várady Béla

A 36-szoros válogatott, olimpiai ezüstérmes labdarúgó 61. életévében hunyt el.
"Ma reggel tragikus hirtelenséggel meghalt Várady Béla, a fájó hírről Dr. Genzwein Ferenc, a Vasas örökös tagja, az elhunyt egyik legközelebbi barátja tájékoztatta Markovits László elnököt" - olvasható a Vasas honlapján.

Várady Béla (Fotó: Lovas Albert)
Várady Béla (Fotó: Lovas Albert)

Várady Béla 1953. április 12–én született a Borsod megyei Gömörszőlősön, pályafutását Putnokon kezdte, majd 18 évesen került a Vasashoz, amelyben rövid megszakítással 1985-ig játszott, s 338 mérkőzésen 174 gólt szerzett. A hatalmas erejű lövéseiről ismert csatár az angyalföldi csapattal az 1976-77-es idényben bajnoki címet nyert, 36 találattal gólkirály lett, egyben az európai Ezüstcipőt is kiérdemelte.

A magyar labdarúgás történetének egyik leggólerősebb balszélsője a nemzeti együttesben 13-szor talált a hálóba. Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon szerepelt válogatottal a második helyen végzett. Az 1978-as világbajnokságra kijutott csapatnak is tagja volt, de sérülése miatt egyetlen mérkőzésen sem szerepelt.



Várady Béla kétszeres MNK-győztes (1973, 1981). 2011-ben megkapta a Vasas örökös bajnoka címet, 2012-ben pedig róla nevezték el a Putnok VSE Sportközpontját.

A Vasas SC, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség is saját halottjának tekinti - áll a honlapon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az UCI enyhítheti Armstrong örökös eltiltását

Amennyiben Lance Armstrong érdemben segíti a Nemzetközi Kerékpáros Szövetséget (UCI) a sportág és… Tovább olvasom