Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Megbüntették a Debrecent

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága 300 ezer forintos büntetést szabott ki a Debreceni VSC-MegaForce-ra a múlt szerdai, MTK elleni bajnoki mérkőzésen történtek miatt.
A 2-2-es döntetlennel zárult összecsapás hajrájában, a vendégek egyenlítő gólja után a hazai lelátóról a fővárosi együttes kispadja felé dobtak egy teli sörös dobozt, ami eltalálta Kenyeres Imre pályaedzőt. A tréner fején egy 3 cm-es sérülés keletkezett, amit a csapat orvosa ellátott, így a többiekkel együtt hazautazhatott Budapestre. A klub hivatalos honlapjának korábbi tájékoztatása szerint enyhe agyrázkódása volt.

A bírság mellett két találkozóra lezárják a kispadok mögötti szektorrészt, és ugyancsak két meccs erejéig a klubnak 10 fővel növelnie kell a rendezők létszámát. "Nem fellebbezünk, elfogadjuk a bizottság döntését, hiszen mi sem azonosulunk a renitens szurkoló tettével" - mondta az MTI-nek Szilágyi Sándor, a hajdúsági csapatot működtető részvénytársaság cégvezető igazgatója, majd hozzátette: "Hamarosan döntés születik a drukker ügyében is, várhatóan egy évre kitiltjuk a stadionból."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Chelsea nem nyugszik bele Desailly eltiltásába

A Chelsea fellebbezett az Európai Labdarúgó Szövetségnél Marcel Desailly eltiltásának ügyében. Tovább olvasom