Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Megállt a labda a gólvonal előtti tócsában

A tongai csatár éles szögből gurított kapura, amely normál esetben gól lett volna. A Joseph Blatter Stadionban nem így történt.
Nem mindennapi körülmények között játszották le a Tonga–Cook-szigetek labdarúgó vébéselejtezőt.

A mérkőzést Szamoán rendezték a Joseph Blatter Stadionban. Arrafelé éppen esőzések vannak, és ez Polinéziában igen komoly csapadékmennyiséget jelent. Jutott belőle bőven a pályára is, ahol több volt a víz, mint a fű.

Az első félidőben a piros mezes Tonga remek támadás végén juthatott volna előnyhöz (52. másodperc). A kisordódott helyzetben lévő tongai játékos kapura gurította a labdát, amely normál esetben túl is jutott volna a gólvonalon, ám most a játékszer megállt a gólvonal előtti tócsában, így a visszaérkező kapus könnyen felkaphatta.



Végül győzött az igazság: a tongai csapat, ha a 91. percben is, de kiharcolta a győzelmet.

Olvasóink írták

  • 5. matuskaszilveszter 2011. december 01. 18:25
    „de ezek nem is verik magukat ! szívvel lélekkel hajtanak az utolsó percig nem úgy mint a bundázó , túlfizetett magyar focisták”
  • 4. surdilovics69 2011. december 01. 11:48
    „És még ránk mondják az angolok,hogy mezei pályánik vannak./ZTE-MU./:))”
  • 3. pappe 2011. december 01. 10:16
    „Nálunk ennél jobb minőségű pályán is el szokták halasztani a meccset! :)”
  • 2. umberto 2011. november 30. 22:10
    „Szánalmas”
  • 1. umberto 2011. november 30. 22:03
    „Jó kis videó!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Mesterek Kupája döntő alatt betörtek Tsonga házába

Betörtek Jo-Wilfried Tsonga svájci házába, amikor ő a férfi teniszezők londoni évzáró Mesterek… Tovább olvasom