Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Még él Királyék csapata

A német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának legnagyobb meglepetését a Hertha aratta, Király Gábor és Dárdai Pál együttese ugyanis hiába szerénykedik a Bundesliga utolsó helyén, vasárnap 1-0-ra legyőzte a Stuttgartot. Hans Meyer szerint ez csak jel volt, még él a csapat.
Meglepetésre komoly együttes ellen nyert a Hertha labdarúgócsapata, s a Stuttgart ellen kicsikart 1-0-s győzelemmel ugyan a Bundesliga utolsó helyéről nem mozdult el, de megkezdte a felzárkózást. "Ha fejben és erőnlétben is odateszik magukat a fiúk, akkor nem lehet gond a bennmaradás kiharcolása" - nyugtázta örömmel Dieter Hoeness, a klub menedzsere, aki hozzátette, a szezonbeli célt már réges-régen módosítani kellett: ez most a kiesés elkerülése.

"Nagyon elégedett vagyok, bár bevallom, most jóval több esélyt láttam a végső sikerre, mint a Bremen ellen. Még mindig nagyon veszélyes a helyzetünk, hiszen kieső helyen állunk. A győzelem csak egy jel volt arra, hogy a csapat még él" - nyilatkozta Hans Meyer vezetőedző.

A Hertha-Stuttgart mérkőzés kapcsán olvasóink is inkább Szabicsék esélyeit látták, hiszen a mintegy 2500 voks 73 százaléka a svábok si-kerét tartotta a legvalószí-nűbbnek. Ugyan Király Gábor nem tért vissza, de Hertha-sikert 14 százalék jósolt, a döntetlenre 13 százalék tippelt.
A lapok kiemelték, hogy hosszú idő óta ismét egymásra talált a csapat és közönsége, az Olimpiai-stadionba kilátogató 39 153 néző úgy éltette csapatát a győzelem után, mint a korábbi sikeres időszakban.

A vesztes Stuttgart mestere, Felix Magath nem aggódta agyon magát a találkozó után. "Soha sem volt célunk a bajnokság megnyerése, erről nem beszéltünk. Most megérdemelten veszítettünk. Ez a szép a futballban: ha jól játszunk, s mindent megteszünk a sikerért, akkor jönnek a győzelmek. Össze kell szednünk magunkat, különben nem érjük el legnagyobb céljainkat" - vélte Magath.

A svábok egyébként immáron 13 év óta képtelenek bajnokit nyerni a fővárosban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idegenben sehogy sem megy

Marc-Körmend Soproni Ászok-SMAFC 104 81 (32–22, 30–12, 18–25, 24–22)… Tovább olvasom