Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Materazzi beismerte

Marco Materazzi beismerte, hogy a döntőben provokálta Zinedine Zidane-t, aki ezután mellkason fejelte őt,
Marco Materazzi beismerte, hogy a döntőben provokálta Zinedine Zidane-t, aki ezután mellkason fejelte őt, így a kiállítás sorsára jutott.
„Igen, inzultáltam őt, de semmi olyat nem mondtam neki, hogy terrorista lenne, vagy ilyesmi" – nyilatkozta az olasz védő a Gazzetta dello Sport című sportnapilapnak.

A berlini finálé 110. percében Materazzi előbb megrángatta a francia karmester mezét, majd kisebb szóváltásba keveredtek, végül Zidane-nál „elszakadt a cérna".

„Miután kicsit megráncigáltam, azt mondta: ha a mezemet akarod, odaadom az öltözőben. Utána visszaszóltam neki, de olyat, ami egy mérkőzésen több százszor is elhangzik" – mondta az Internazionale játékosa.

A döntő után számos találgatás indult meg, hogy Materazzi mivel hergelhette fel a vb után visszavonuló játékmestert: egyesek szerint algériai származását firtatta, valamint anyját és leánytestvérét szidalmazta.

Materazzi ugyanakkor kijelentette: számára az anyák szentek, és őket nem szidja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pedro de la Rosa veszi át Montoya helyét

Két nappal a NASCAR-os szerződés bejelentése után Juan Pablo Montoya megerősítette, hogy azonnali… Tovább olvasom