Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Matáv: jöhetnek az újak


A dolgok péntek déli állása
szerint megmérkőzik a Matáv
Sopron labdarúgócsapata a szlo-
vák Petrzalka együttesével ma 14
órától a Vasas-pályán, de, mint
Komjáti András, a soproniak
szakvezetője kifejtette, ki vannak
szolgáltatva az időjárásnak.
A távközlésiek edzője megerő-
sítette: együttesének szüksége van
az MTK két jugoszláv labdarú-
gójára. Információink szerint a
védő Mladen Lambulic és a kö-
zéppályás Bojan Lazic szerződte-
tése csupán egy adminisztratív lé-
pésen, nevezetesen a szerződés
aláírásán múlik, hiszen Bognár
György klubigazgató korábban
már megegyezett kölcsönadásuk
feltételeiről a két futballista klub-
jával, az MTK-val, ráadásul,
amint arról korábban beszámol-
tunk, a klubigazgató a játékosok-
kal is megegyezett a Matávhoz
való szerződésük feltételeiről.
A két, Matáv által kiszemelt
Dunaferr-futballistával, Bagoly
Gáborral és Balaskó Ivánnal kap-
csolatban a Matáv edzője annyit
mondott: információi szerint a
fővárosban Bognár György talál-
kozott a játékosokkal és tárgyalt
velük. A szakvezető kifejtette, az ő
esetükben természetesen szó sincs
próbajátékról, tehát ha a klub
megegyezik velük, jöhetnek.
A Petrzalka elleni felkészülési
mérkőzéssel kapcsolatban Gőbl
Gábor, a Matáv klubmenedzsere
elmondta: a szlovák bajnokság
4. helyén álló pozsonyi gárda el-
leni összecsapásra egységesen
300 forintba kerül majd a belé-
pő. A klub a mérkőzés helyszí-
nén egy pohár forró teával várja
a szurkolókat, sőt, lesz büfé is a
helyszínen, a tervek szerint for-
ralt borral. A mérkőzés idejére
nyitva lesz a Vasas-pálya Bánfal-
vi út–Fenyő tér felőli bejárata is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Deep Junior egyenlített

Kaszparov elszenvedte első vereségét a Deep Junior sakkszámítógép elleni, egymillió dollár… Tovább olvasom