Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Matáv FC: Székek a stadionban

Épül, szépül, napról napra csinosodik a soproni Káposztás utcai futballstadion. Emellett a létesítménnyel kapcsolatban folyamatosan egyeztetnek a beruházók és a kivitelezők.

A legújabb fejleményről Gőbl Gábor, a Matáv FC menedzsere és megbízott ügyvezetője számolt be. Szerdán a keleti lelátókon elkezdődött a székek elhelyezése. A tervek szerint ezen az oldalon az ülőhelyek gyakorlatilag tökéletesen kész állapotban a helyükre kerülnek bő egy hét múlva, azaz augusztus 15-ig.

Érthető módon az eközben a Vasas-pályán tréningező együttes is szeretné minél előbb birtokba venni a centerpályát, azaz jó lenne lassan ott készülni, ahol majd az ellenfeleket fogadják Tóth Mihályék. A jelek szerint erre még egy ideig, pontosabban közel két hétig várni kell, ugyanis jelen pillanatban még maga a játéktér is építési területnek minősül. És ezt a „státusát" szerint egészen augusztus 19-ig meg is őrzi, addig pedig sajnos marad a csapatnak a Vasas-pálya.

Van némi nézetkülönbség a klub, illetve a beruházók, valamint a kivitelezők között abban a tekintetben, hogy hová is kerüljön a hazai szurkolók szektora. A Matáv a csapat szurkolóival egyetemben – ragaszkodva a hagyományokhoz – azt szeretné, ha a soproni B-közép tagjai eddigi törzshelyükről, azaz a keleti lelátónak az Ikva felőli részéről buzdíthatnák a kedvenceket. A kivitelezők és a beruházók elképzelése szerint viszont biztonsági szempontból, a szektor illetve a lelátórész esetleges minél gyorsabb kiürítése érdekében szerencsésebb lenne, ha a hazai szurkolói szektor a keleti lelátó túlsó felén, a korábbi családi szektor helyén lenne. Ebben az ügyben tovább egyeztetnek az érintettek.

Kapcsolódó cikkek:

Megvalósul a tízéves álom (2002-03-15) >>
Lesz pénz a stadionra (2002-07-18) >>
Megkezdődött a stadionbontás (2003-03-03) >>
Épülhet a stadion (2002-05-07) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar volt a Manchester legjobbja New Yersey-ben

Manchesterben eddig három kapus, Fabien Barthez, Roy Carroll és Ricardo López versengett az egyes… Tovább olvasom