Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Matáv FC Sopron - FTC 3-0

Kiegyenlített játék volt a találkozó, a Matáv FC Sopron csapata három gólt szerzett a mérkőzésen.

Somorjai Tamás
A mérkőzés előtt a két csapat játékosai a kezdőkört körülállva emlékeztek Simon Tiborra, a Ferencváros csupa szív védőjére, a Sopron volt vezetőedzőjére, aki három évvel és egy nappal a mérkőzés előtt tragikus körülmények között hunyt el.

33. p: Takács szerzett labdát a soproni térfél közepén, s a 16-os vonaláról lőtt, labdája Fehérről vágódott a mezőnybe.

39. p:
Balaskó bal oldali beadását Gyepes röviden Szabó Ottó elé fejelte, aki azonnal újra középre tekerte a labdát, a kirobbanó Csordás 8 méterről egy bombafejessel küldte Szűcs kapujának jobb oldalába a labdát. 1–0.

50. p: Kapic lőtte be a soproni kapu előterébe a labdát a jobbösszekötő helyéről a soproni térfél közepére, a labda elsuhant a kapujából kissé bizonytalanul elinduló Balogh mellett, majd a jobb kapufát érintve hagyta el a játékteret.

75. p: Somorjai pontosan tálalta a támadást a bal oldalon kísérő Károlyi elé, ám a cserejátékos – ki tudja, miért – ollózó mozdulattal próbálta eltalálni a labdát, nem sikerült neki, odalett a helyzet.

79. p:
Tóth M. ugratta ki pazar átadással a jobbösszekötő helyén előretörő Csordást, ám a kapujából messze kifutó Szűcs elrúgta a labdát, Somorjai elé került, aki ballal az üres kapu elé emelt és a kapujába kétségbeesve visszafutó Szűcs a magasból aláhulló labdát beütötte saját kapujába. 2–0.

81. p: Huszti balról középre lőtt labdája Szekeresről igen veszélyesen pattant a soproni kapu felé, de centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

91. p: Csordás játszott Tóth Mihályhoz, aki egyből szöktette a balösszekötő helyén kilépő Károlyit, ő kapura tört, a labda a kifutó Szűcsről felpördült, Ká- rolyi középre fejelte és Bárányos közvetlen közelről a Ferencváros kapujába pofozta. 3–0.

Kiegyenlített játék volt a találkozó, a játék jobbára a két 16-os előtt folyt, nemigen forogtak veszélyben a kapuk. Negyed óra elteltével zuhant az addig sem magas színvonal, rengeteg volt az átadási hiba. A 30. perctől mezőnyfölénybe került a Fradi, ám komoly helyzet ezután sem alakult ki. A félidő hajrájában aztán a vendégek védelmének megingását kihasználva nem sokkal korábban csereként beállt Csordás remek fejessel megszerezte a vezetést a soproni csapat számára. A gól kifejezetten jót tett a mérkőzésnek. A félidő végén helyzetek is adódtak, ám az eredmény már nem változott.

Térfélcsere után a második félidőben folytatódott a változatos, élvezetes futball. Tíz perc elteltével mezőnyfölénybe került a Ferencváros, ám a soproniak voltak veszélyesebbek. Lüktető, nagy iramú volt a mérkőzés, jól zárt a soproni védelem. A félidő közepétől enyhült a Ferencváros nyomása, a Matáv továbbra is szervezetten, fegyelmezetten futballozott. A hajrában aztán szemet gyönyörködtető akciókból egy potyaízű góllal fényessé tette győzelmét a Matáv.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso nyerte a nagy csatát

A San Marinoi Nagydíjon óriási csata bontakozott ki az első helyezésért, melyet végül Fernando… Tovább olvasom