Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Másodosztályú védekezés

Az első percekben fej fej mellett haladtak a csapatok, a sÖrdögöket Strnad tartotta versenyben.

A negyed közepén Hartvich zsinórban dobott hét pontot, egy triplát és két duplát, ezzel ellépett a Dombóvár. A szakasz hajrájában a jól dobó hazaiak tíz pont fölé növelték előnyüket a széteső soproni csapat ellen.

A második negyed Mandic triplájával indult. Bár a védekezés ekkor sem volt a soproni együttes erőssége, Carberry révén a „látótávolság", azaz a tízpontos különbség közelében maradt a Sopron. A félidő hajrájában azonban Deák és De Groat rendre kihasználta a soproni védekezési hibákat, így szünetig közel húsz pontra nőtt a hazai előny.
A második félidő elején Carberry és Strnad ponterős játéka révén ismét a lélektani tízpontos határ közelébe küzdötte fel magát a Sopron.
Ekkor azonban kezdetét vette a Forbes-show.

A hazaiak légiósa zsinórban három akciót fejezett be triplával. A sÖrdögök játéka szétesett, a különbség csaknem harminc pontra nőtt. A mérkőzés eldőlt, az utolsó szűk negyedóra látványos dobópárbajba torkollt, amelyben soproni részről a bátran kosarazó fiatal Vesztergom Zsolt volt dicsérhető.

A remek dobóformát nyújtó Dombóvár simán fektette két vállra a gyengén védekező soproni csapatot, amely ugyan sok pontot dobott, mégis nagyarányú vereséget szenvedett.

Kis Attila: – Ezt a játékot kellene folytatnunk a következő fordulókban is. Ha nem fegyelmezetlenkedünk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

Sterbenz László: – Ha a Dombóvár minden meccsén így dob, akár bajnok is lehet. Persze a mi B csoportos védekezésünk is segített a hazaiaknak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szerencse pártfogoltja

A sok tucatnyi találatos közül a győri Menyhárt Ferencnek kedvezett a szerencse a Tippmester 24.… Tovább olvasom