Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Másodfokon is nyert az ETO

Labdarúgás - A győri egyesület honlapja szerint egy több éve húzódó vitában hozott ítéletet nemrég a Fővárosi Bíróság, ami alapján az ETO FC korábbi labdarúgója, Bognár Zsolt kárt okozott az egyesületnek.
Bognár Zsolttal még 2001-ben kötött szerződést az ETO, a játékos 2002 tavaszán szerződésszegésért azonban feljelentette klubját. A zöld-fehérek szerint csak azért, mert mindenképp távozni akart, pedig négyéves szerződése volt, ami – miszerint ha bizonyos gazdasági feltételeket teljesít az egyesület – évente meghosszabbodott. A több hónapig tartó eljárás kétszer került az első- és másodfokú bizottságok elé. Mind első, mind másodfokon megállapították, hogy az ETO szerződésszegést nem követett el.

Ekkor Bognár azt kérte, hogy állapítsák meg azt, hogy egy év elteltével az ETO-val kötött szerződése megszűnt. A Liga ezt az érvelést elfogadta és jogerősen kimondta, hogy a labdarúgó 2002. év július 1-jétől szabadon igazolható.

A klub azonban nem nyugodott bele ebbe a döntésbe, nemcsak azért, mert szakmai és anyagi veszteség érte azzal, hogy saját nevelésű játékosa térítésmentesen távozott, hanem azért is, mert a megüresedett posztra új játékost kellett szerződtetnie.

Az ETO a pesti Központi Kerületi Bírósághoz fordult, melynek Gazdasági Kollégiuma három év elteltével első fokon az ETO álláspontját fogadta el, és kimondta, hogy a klub nem követett el szerződésszegést és jogszerűen élt az évenkénti hosszabbítás opciójával.

A bíróság azt is megállapította, hogy Bognár Zsolt jogellenes magatartásával kárt okozott a klubnak. A labdarúgó megfellebbezte az elsőfokú döntést, amit a Fővárosi Bíróság 2007. október 30-án tartott nyilvános tárgyalásán elutasított és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

„Azt gondolom, hogy ez a döntés elégtételt jelent a klubunk számára. Egyrészt bebizonyosodott, hogy különböző jogi fórumok helytelenül ítélték meg a helyzetet, illetve bizonyságot nyerhettünk a tekintetben is, hogy az ETO-t nem lehet jogi következmények nélkül beperelni. Január elején konzultálni fogunk a további lépésekről, nagy valószínűséggel kártérítési per útján fogjuk érvényesíteni az ETO követeléseit" – nyilatkozta Klement Tibor ügyvezető a győriek honlapján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sima győzelem a kupában

Kézilabda - Magabiztos győzelmet aratott Szentendrén Magyar Kupa-mérkőzésen a Győri Audi ETO női… Tovább olvasom