Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Marinelli és Briones is kell az ETO-nak

Huzamosabb ideje két argentin játékos vett részt a Győri ETO FC edzésein, és eldőlt, hogy ma mindkettőjüket szerződtetni kívánja a zöld-fehér klub.

A 28 éves argentin–olasz támadó középpályás, Carlos Marinellit egy dél-amerikai honfitársa, a 24 éves Juan Ignacio Briones középpályás is elkísérte Győrbe és nemsokára pályára is léphetnek az ETO mezében.

„A szakvezetés úgy ítélte meg, hogy Marinelli és Briones is tehetséges labdarúgó, ám jelenleg nincsenek olyan állapotban, hogy azonnal erősítést jelentenének az első csapat számára. Meglévő tehetségük láttán azonban arra a megállapodásra jutott a klub menedzsmentje, hogy mindkettejüknek időt adunk a felzárkózásra, ezért pénteken fél plusz három vagy két éves szerződést kötünk velük. Bízunk benne, hogy Pintér Attila vezetőedzőnek ugyanúgy sikerül őket felépíteni, mint ahogy tette azt Nicorec vagy Ceolin esetében is. Az argentin játékosok ügynöke pénteken érkezik hozzánk és az eddigiek alapján nem lesz akadálya a megállapodásnak" – mondta Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője.

A szintén próbajátékon lévő moldáv válogatott, Denis Calincov és a brazil Ramon szolgálataira nem tart igényt az ETO.

Olvasóink írták

  • 1. Batistuta 2010. szeptember 24. 11:41
    „Végre! Vamos Argentina!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy győri küzd az érmekért

Hétvégén rendezik a spanyolországi Banyolesben a maratoni szakág világbajnokságát. Tovább olvasom