Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Marijan Vlak a Vasas új edzője

Felmentették a munkavégzés alól Komjáti Andrást, a Vasas-Híd labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, helyette az angyalföldi gárda hétfő délutáni edzését már a horvát Marijan Vlak tartja.
A Vasas hétfői közlése szerint a klub a nap folyamán a későbbiekben számol be a váltás részleteiről.

Az 57 esztendős Komjátit tavaly októberben nevezték ki, állása azért szűnt meg, mert a szezon első öt fordulójában mindössze egy pontot szerzett a Vasas.

Az 55 éves Vlak korábban már dolgozott Magyarországon, 1999-ben a Ferencvárossal ezüstérmet nyert, a 2006/07-es idényben pedig a Fehérvár FC-t irányította.

Az angyalföldi együttes a bajnokság első fordulójában a Debrecentől, majd a Pécstől és a Budapest Honvédtól is vereséget szenvedett, bő egy hete gólnélküli döntetlent ért el hazai pályán a Haladás Sopron Bank ellen, legutóbb, szombaton pedig kikapott Győrben. Így öt forduló után egy ponttal, 5-14-es gólkülönbséggel 15. a tabellán.

Az OTP Bank Liga eddigi edzőváltásai: 2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Spisljak 2011. augusztus 15.: Vasas-Híd, Komjáti András helyett Marijan Vlak
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokok Ligája: beszáll az Arsenal, a Bayern, és a Lyon is

Kedden és szerdán rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 4., utolsó fordulójának első… Tovább olvasom