Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Marad két soproni férficsapat?

Elnökségi ülést tartott az A csoportból kiesett Soproni Ászok-SMAFC férfi kosárlabdacsapatának vezetősége. A tavalyi évad értékelése mellett természetesen a soproni férfi kosárlabdázás jövőjéről is sok szó esett.

Bokor Ákos, a klub egyik ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: az A csoportos csapat szereplése egyértelműen kudarc, míg a B csoportos együttes – a középmezőnyben zárt – teljesítménye megfelelő volt.
Jelenleg két NB I B-s indulási joggal rendelkezik tehát Sopron, de ez a két klub gyakorlatilag egy, hiszen az előző évadban a B csoportos gárda amolyan fiókcsapata volt az A csoportból kieső együttesnek.

A vezetőségnek most abban kell döntenie, hogy egy vagy két csapattal nevezzen-e az NB I B-be. Abban egyetértettek az elnökség tagjai, hogy akár egy, akár két csapat indul, mindenképpen meg kell próbálni visszakerülni az A csoportba. Az ezt kivívni próbáló csapatnak a gerincét pedig az NB I B-ben szerepelt saját nevelésű fiatalok, Balogh, Gombás, Körtélyesi és Posch adnák, hiszen a B csoportos csapat – a feljutó egrieket leszámítva – egyszer mindenkit legyőzött. Hogy egy vagy két soproni együttessel – mindegyik mellé utánpótlás-együttesek szerepeltetése kötelező – indul-e ősszel a férfi NB I B, az jórészt annak függvénye, mekkora költségvetéssel rendelkezik a következő évadra a klub.

Bokor Ákos kifejtette: az előző években is gyakorlatilag négy elnökségi tag szerezte a pénz nagy részét, szerinte ennél jóval nagyobb városi összefogásra lenne szükség a férfiszakág életben tartásához és esetleges fellendítéséhez. Van tehát egy egycsapatos verzió, és tartja magát egy kétcsapatos változat is. Ez esetben a B csoportban elinduló „kiscsapat" teljesen amatőr alapokon működne.
Egy biztos, a következő évadra a nevezéseket július 2-ig kell benyújtani. Addig mindenképpen dönteni kell. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

Többmillió dolláros sikkasztás és kenőpénzek elfogadásának vádjával két és fél év börtönbüntetésre… Tovább olvasom