Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Marad a név, marad a foci

Sopron - Fontos fejezetéhez érkezett a soproni labdarúgás története, miután a képviselők tegnap késő este igent mondtak az önkormányzat és a REAC közötti megállapodás tervezetére. A városháza dísztermében sok szurkoló is jelen volt, akik szó nélkül követték az eseményeket.

Az egyezség  értelmében például az önkormányzat és a REAC Sportszolgáltató  Kft. intenzív tárgyalásokat folytat a rákospalotai cég 100 százalékos megvételéről. Ez azért fontos, mert a tulajdonos Forgács József eddig tagadta ezt a lehetőséget, és arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy a megállapodás csak a tavaszi mérkőzésekről szól.

A rendkívüli önkormányzati ülésre számos szurkoló is kíváncsi volt. Sokan még a napirend tárgyalása előtt igyekeztek információkat szerezni, például Nagy Tamás (MDF) képviselőtől. Fotó: Németh Péter

Helytálló volt a Kisalföld korábbi információja az adásvételi lehetőségről, amelyről január 24-i számunkban írtunk először.

Egy másik kényes pont annak a 49 millió forintnak a sorsa, amelyet az önkormányzat fizet a budapesti cégnek a tavaszi  soproni mérkőzések névhasználati és kereskedelmi jogáért. Ezt az összeget azonban csak akkor utalják át, ha a város megvásárolja a kft.-t, és akkor része lesz a cégért fizetett összegnek, amely ma még nem ismert.

Az ellenzéki képviselők számos kérdést tettek fel a napirend kulcsfigurájának, Abdai Gézának, aki mindenre részletesen válaszolt, s kifejtette – többek között –, hogy a titkolózásra azért volt szükség, mert nem akarták, hogy esetleg kútba essen az üzlet, mert akkor Sopron első osztályú labdarúgás nélkül maradt volna.  Az ülésen további részletekre is sor került. Így például arra, hogy a REAC 100 ezer forintot fizet mérkőzésenként, a jegybevétel a városé lesz, amely esetenként biztosítja a REAC számára a szállást és az étkezést. Mindez mérkőzésenként 300 ezer forintba kerül. Elhangzott, a bérletek érvényesek lesznek tavasszal is. Az MLSZ elnöke és tulajdonosi bizottsága – tárgyalt velük a városvezetés – támogatja a leendő adásvételt, annál is inkább, mert a foci vidéki bázisait szeretnék erősíteni. 

A szurkolók egyelőre megnyugodhatnak, úgy fest, nem marad élvonalbeli futball nélkül Sopron. Fotó: N. P.


Egy másik kérdésben is döntöttek a képviselők, mégpedig arról, hogy az FC Sopronnal kötött stadionüzemeltetési szerződést felbontják, a jövőben a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. működteti a Káposztás utcai létesítményt.

Olvasóink írták

  • 1. látó 2008. január 29. 14:27
    „Igen sokba fog ez még jönni...gondoltam újra jelzem...mint anno!Pedig az esély most is meglenne a profi sportból való kiszállásra..ahogy az az Unióban járja.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy éve veretlenek a bajnokságban

Labdarúgás - Egy éve veretlen a megyei I. osztályú Petőházi SE ifjúsági csapata. Az élről várják a… Tovább olvasom