Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Manchesterben az AS Roma

Labdarúgás - A Bajnokok Ligájában a negyeddöntők visszavágóit rendezik a héten. A Roma a Manchester United otthonába látogat, miután múlt héten 2-0-ra kikaptak hazai pályán az angol csapattól. Ebből az alkalomból csokorba gyűjtöttük az elmúlt évek MU-Roma meccseinek góljait.
A United 2-0-ra győzte le idegenben az AS Romát a negyeddöntő első mérkőzésén. Ha nem botlanak a visszavágól, a Barcelona lehet az ellenfelük a következő körben, hiszen a katalánok 1-0-ra győztek a Schalke otthonában (meglepetés lenne, ha nem Barcelonában fordítani tudna a német csapat).

Az első meccsen a 30. percig kellett várni a gólra. Cristiano Ronaldo találatával szerzett vezetést az angol csapat.


Szünet után támadásba a Roma is próbálkozott, de nem tudtak gólt lőni. A United Park beadása után némi szerencsével szerzett gólt Rooney révén. Ez is maradt a végéig.




Egy évvel ezelőtt szintén találkozott egymással a két csapat a BL negyeddöntőjében. Az első találkozón akkor Rómában 2-1-es hazai siker született.



A visszavágón aztán minden idők egyik legemlékezetesebb BL-meccsén az angolok átgázoltak az olasz csapaton és 7-1-re nyerték a találkozót.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmentett győri kosarasok

Kosárlabda - A SEAT Foton Győr vezetősége felmentette a további munkavégzés alól a csapat két… Tovább olvasom