Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Malajzia lehet az ígéret földje

Malajziában próbajátékon vett részt két gyirmóti futballista, Károlyi Sándor és Weitner Ádám

Malajziában próbajátékon vett részt két gyirmóti futballista, Károlyi Sándor és Weitner Ádám. Károlyi Sándor szerint nagy az esélye, hogy kint folytassák a pályafutásukat.

„Egy játékosmenedzser közreműködésével két és fél hetet töltöttünk Kuala Lumpurban – kezdte Károlyi.

– Nagyon szép, egzotikus környezetben, kedvesen fogadtak bennünket. Szállodában laktunk, s az egész kinttartózkodást természetesen vendéglátóink állták."
A futballistákat egy másodosztályú csapat tesztelte.

„Egy úgynevezett premier ligás –  a Szuperliga számít az élvonalnak – együtteshez, az International Police-hoz kerültünk. Mindennap kétszer edzettünk s két edzőmérkőzésen szerepeltünk. Igaz, ebből az első félbeszakadt, mert – ahogy az kint gyakran előfordul – hatalmas eső zúdult a pályára. A másik mérkőzés, ahol egy első osztályú klub volt az ellenfél, már sikeresen véget ért, bár egyik csapat sem tudott gólt rúgni."
A játékos szerint elégedettek voltak a teljesítményükkel.
„Már az első harminc perc után mondták, hogy nagyon jó, amit addig nyújtottunk. A meccsek végén is gratuláltak, szeretnék, ha náluk futballoznánk. A hazautazás előtt abban állapodtunk meg, hogy hamarosan értesítenek bennünket, hogyan döntöttek."

Napokon belül el is dőlhet a két magyar élvonalat is megjárt labdarúgó ügye, ugyanis Malajziában nemsokára kezdődik a bajnokság.
„Persze hogy vállalnám, hogy egy-két évet ilyen távolságban futballozzak. Nem titok, anyagilag is jól járnék. Élő szerződésem van Gyirmóton, de úgy tudom, a vezetőség nem gördítene akadályt a külföldi szerződésem elé. Egyébként azt hiszem, a válaszra nem is kell sokat várni, hiszen Malajziában hamarosan, december 22-én kezdődik a bajnokság. Lehet, már ott töltöm az ünnepeket" – tette hozzá befejezésül Károlyi Sándor.

Egy másik gyirmóti labdarúgó, Weitner Ádám tudását is tesztelték. Az ő esetében azonban nagyobb jelentősége van egy esetleges külföldi szerződésnek – a játékost fegyelmezetlensége miatt nemrég saját klubja tiltotta el több mérkőzésre a játéktól –, mivel nem szeretné Gyirmóton folytatni pályafutását, ám szerződése még őt is a kék-sárgákhoz köti.
„Mintha szabadságon, egy utazáson lettünk volna, olyan érzésem volt Malajziában – mondta el érdeklődésünkre a játékos. –  A vártnál is szebb, csodálatos környezetben laktunk. Jól sikerült a próbajáték, őszintén elmondták, mindketten megfeleltünk az elképzeléseiknek. Most már csak a menedzsereken, no meg a gyirmóti  vezetőkön múlik, hol focizok tovább."

Weitnert ugyanis több élvonalbeli magyar klub is szeretné szerződtetni, kérdés, mit szólnak ehhez jelenlegi egyesületében.
„Úgy tudom, külföldre elmehetnék, azonban jobban szeretnék itthon, a Borsodi Ligában játszani. Vannak is ajánlataim, remélem, ezek közül valamelyiket elfogadják a Gyirmót vezetői is. Ha nem, akkor talán Malajziában folytathatom."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Tippmesterben bíznak

A megyei másodosztály Mosonmagyaróvári csoportjában Mosonszolnok–Mosonszentmiklós rangadót… Tovább olvasom