Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Major első bajnoki aranya

Remekül szerepeltek a győri triatlonisták az Ironman-viadalon, Major József is diadalmaskodott.

Remekül szerepeltek a győri széchenyis triatlonisták Nagyatádon. Az Ironman-viadalon Major Józsefpályafutása során először dia-
dalmaskodott.

„Eddig négyszer indultam a nagyatádi versenyen. Először kisebb problémák miatt az első helyről kellett kiállnom. A következő két alkalommal abszolútban egyaránt a negyedik helyet szereztem meg. Most viszont előzetesen rengeteget dolgoztam, edzettem, s ez most meghozta gyümölcsét" – mondta az újdonsült magyar bajnok.
Major egyébként nem tartozik a legjobb úszók közé, de a 3800 méter után így is negyediknek jött ki a vízből. A 180 km kerékpározás során a második helyre zárkózott fel, s tíz perc hátránnyal kezdte meg a 42 km futást.

„Szerencsére nemcsak ledolgozni sikerült a hátrányt, hanem rá is tudtam verni a riválisomra tíz percet, így egy nemzetközileg is jónak számító idővel, nyolc óra negyvennégy perc alatt sikerült teljesítenem a távot" – folytatta Major József.

A győriek versenyzője, aki tizenhat éve triatlonozik, elsősorban a közép- és hosszútávon remekel. Az olimpiai hosszon nem nagyon tud odaérni a legjobbak közé.

„Sajnos úszásban óriási a lemaradásom. Rövidtávon is olyan hátrányt tudok összeszedni, hogy azt már sem a kerékpározás, sem a futás során nem tudom ledolgozni. Felmerült annak a lehetősége, hogy esetleg jobban "ráfekszem" az úszásra, ez azonban a másik két számnál visszaütne, s nem hiszem, hogy annyival jobb úszó lennék, hogy megérje ezt a kockázatot. Tudomásul veszem, hogy nagy valószínűség szerint az olimpia elérhetetlen a számomra, de a hosszútávú viadalokon bőven tudom magam kárpótolni" – tette hozzá a győri triatlonista.
Major korábban egy franciaországi versenyen vett részt, pár hét múlva pedig Olaszországban áll majd rajthoz. Az ironmanesek legismertebb viadalát minden évben Hawaiin rendezik, természetesen Major legfőbb vágya, hogy egyszer ott is elindulhasson.

„Ahhoz még nagyon sokat kell edzenem, s Győrben elvileg minden feltétel adott a jó munkához. Az egyetem eddig is nagyon sokat segített, s bár befejeztem az iskolát, valószínűleg éppen a jó lehetőségek miatt maradok Győrben. Zakariás Géza irányításával nagyon komoly munka folyik itt, s ez záloga lehet a további fejlődésemnek" – fejezte be értékelését a magyar bajnok.

Zakariás Géza nem csupán edzőként bizonyít, hiszen maga is teljesítette, s nem is akárhogyan  a nagyatádi versenyt. Zakariás abszolútban negyedik lett, saját kategóriájában ugyanakkor az élen végzett.
A győri egyetemisták harmadik versenyzője, Danka Olga a nőknél a legjobb úszóeredményt érte el, majd kisebb rosszullét után  a kerékpározást a második helyen zárta, s bár továbbra is gondjai voltak, akaraterejének köszönhetően megbirkózott a nehézségekkel, s végül bronzérmet szerzett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görbiczért megtanult magyarul

Ebbe Nielsen dán kézilabda-rajongó hazájából, Vanloséból e-mailt küldött a Győri ETO KC-nak. Ebben még semmi meglepő nincs, hiszen rendszeresen írnak a klubnak külföldről is, elsősorban természetesen a női csapat eredményei kapcsán. Az viszont már igazi meglepetés, hogy a dán szurkoló magyarul írt és kedvence, Görbicz Anita miatt tanult meg a nyelvünkön... Tovább olvasom