Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Magyarok búcsúja az ausztrál bajnokságtól

Elmaradt a meglepetés, az első két kiemelt játssza Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon a női döntőt. Ez pedig azt jelenti, hogy sorozatban negyedszer találkozik Grand Slam-torna-fináléban Venus és Serena Williams.
A boldog Serena Williams. Vajon a szombati döntő után is ő örülhet?
A nagyobbik Williams lány harcolta ki elsőnek tegnap a döntőbe jutást. A másodikként rangsorolt amerikai klasszis a vártnál kisebb ellenállást tanúsító belga Justine Henin-Hardenne-t győzte le két szettben 6:3, 6:3-ra, 74 perc alatt, s pályafutása során először került be a melbourne-i végjátékba. A fiatalabbik Williams nővér a második elődöntőben 65 önhibája ellenére 2 óra 13 perces csatában legyőzte a belga Kim Clijsterst.

A nyitójátszmában a szenzációsan fogadó európai játékos, majd a folytatásban a világelső amerikai bizonyult jobbnak. Az utolsó szettben Clijsters már 5:1-re elhúzott, és két meccslabdához is jutott, de megremegett a keze a nagy lehetőségtől. Ellenfele viszont egyre inkább magára talált, és sorozatban 6 játékot nyerve megfordította a már-már elvesztett mérkőzést, 4:6, 6:3, 7:5-re nyerve a találkozót.
A szombati női döntőhöz érdekes adalék, hogy a Williams nővérek utóbbi három GS-fináléján – a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen is – Serena diadalmaskodott.

Sajnos a csütörtöki versenynap a magyarok búcsúját jelentette az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Búcsúzott a Mandula Petra, Emanuelle Gagliardi női páros a melbourne-i Grand Slam-torna elődöntőjében. A magyar–svájci duó a másodikként kiemelt Virginia Ruano-Pascual, Paola Suarez spanyol–argentin kettős ellen játszott a fináléba kerülésért, s csupán két játékot nyerve, 52 perc alatt kikapott (6:0, 6:2).
Ez a nap a junior lányok tornáján is magyar búcsút hozott, a nyolcaddöntő a végállomást jelentette Németh Virág számára. A magyar játékos az első helyen kiemelt cseh Barbora Strycovával került szembe, és 58 perc alatt vereséget szenvedett 6:2, 6:1-re.


Az Agassi-rajongók viszont örülhettek, mert a férfiak tornájának első elődöntőjén a tavalyelőtt és azelőtt is győztes amerikai teniszező háromjátszmás mérkőzésen harcolta ki a döntőbe jutást. Ellenfele, a dél-afrikai W. Ferreira egyszerűen nem tudott mit kezdeni a remekül adogató és ugyanolyan remekül fogadó Agassi ellen. Az eredmény 6:2, 6:2, 6:3. Az amerikai klasszis három perc híján másfél óra alatt „végzett" ellenfelével, aki a két – egyformán 50. Grand Slam-tornáján szereplő – veterán 11. összecsapásán sem tudott nyerni. Agassi újabb egyoldalú találkozón van túl, hiszen az idei tornán eddigi 6 mérkőzésén mindössze egy játszmát veszített.
A döntőben a Roddick (amerikai)–Schüttler (német) mérkőzés győztesével kerül szembe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötgólos vereséget szenvedett a magyar kézilabda válogatott

Ötgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott a címvédő Franciaországtól a portugáliai férfi… Tovább olvasom