Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Magyar motoros a a világ egyik legkeményebb versenyén

Magyar motoros is teljesítette a világ egyik legkeményebbnek mondott versenyét Man-szigeten. Az Anglia és Írország közötti, Budapest nagyságú szigeten a 35 éves Bitter Sándor több mint száz induló között az 50. helyen végzett.
A Tourist Trophy (TT) elnevezésű futam városokon halad át, ahol a versenyzők félelmetes sebességgel cikáznak házfalak, járdaszegélyek, villanyoszlopok és szakadékok mellett.

A TT-t 1907 óta rendezik meg, azóta már 207 ember vesztette életét a 60 kilométeres hegyi pályán, idén is négyen haltak meg. Angol nyelvű végrendelet és tűzálló azonosító tábla nélkül senkit nem engednek rajthoz állni. A motorversenyek közül itt mérik a legmagasabb átlagsebességet, a hivatalos rekord 205 kilométer/óra.

A versenyzőket kettesével indítják, miután többszöri doppingteszten is túlestek. Az orvosok félelem elleni és koncentrációt javító gyógyszerek nyomait keresik. A fődíj 26 millió forintnak megfelelő font.

Ezeket a motorversenyeket azután kezdték rendezni, hogy Angliában megtiltották az utcai viadalokat. A megmérettetés túlélt több szabálymódosítást, a két világháborút, ezzel a világ legrégebbi, még ma is létező motoros viadalává vált. A TT évente 200 ezer turistát vonz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vincze és Bagoly az év legjobbja

Vincze Ottó lett az egész szezon legjobb győri labdarúgója a Kisalföld osztályzatai alapján. Az ETO FC karmestere – aki az ötödik helyről jött fel – mögött mindössze egy ezreddel lemaradva a kapus Sasa Sztevanovic végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára ketten, a védő Mátyus János és a tavasszal egyre inkább magára talált, s gólokat szerző Bajzát Péter állhatott. Tovább olvasom